2. évfolyam osztálykirándulása

Június 15-én Egerben volt a két második osztály kirándulni. Első állomásunk a vár megtekintése volt, ahol korhű ruhába öltözött túravezető vitt végig bennünket az izgalmas történelmi helyszíneken. Ki lehetett próbálni a kardforgatást, volt igazi puskalövés és ágyúdörgés is a fiúk nagy örömére. A kazamaták alagútrendszerében testközelből is átéltük milyen lehetett harcolni a török túlerővel szemben. Innen a Dobó térre folytattuk utunkat majd a Tanárképző Főiskola “Varázstornyában” vettünk részt egy interaktív foglalkozáson ahol az érdekes kísérleteket a gyerekeknek is ki lehetett próbálni. Megtekintettük a csillagászati múzeumot melynek óriási távcsövébe mindenki belenézhetett. Az épület tetején lévő teraszról Eger gyönyörű panorámája tárult elénk. Az úgynevezett sötét szobában egy tükrös szerkezet (Camera obscura) segítségével egy asztalra vetített képen körbenézhettünk a városban, sőt egy papírlap segítségével képessé váltunk az asztalon kivetített képről autókat, buszokat felemelni. A gyerekek borzasztóan élvezték ezt a nem mindennapi látványosságot. A bazilikába sajnos iskolai évzáró miatt nem jutottunk be, de kívülről megcsodáltuk a monumentális épületet. Kirándulásunk a Marcipán múzeumban zárult, ahol hihetetlen dolgokat csodálhattunk meg, melyek mind-mind marcipánból készültek. Fáradtan, de élményekkel gazdagon érkeztünk haza. 

 Pálfi Judit és Ivánka T.Éva osztályfönökök