A 4. b osztály felejthetetlen osztálykirándulása

 2022. május 10-én, az egyik tehetséges tanulónk, Péter Olívia jóvoltából, eljuthattunk a debreceni Állat- és Vidámparkba, mivel Olívia pályázott az „Álmaim vidámparkja” című rajzpályázaton, és legnagyobb örömünkre elnyerte a zsűri különdíját, ezáltal megnyerte az osztályának ezt a felejthetetlen kirándulást.

Az utunk először az Állatkertbe vezetett, ami azért is volt különleges, mivel ZOO-pedagógus irányításával tekintettük meg az állatokat, ahol a lelkes vezető személyiségével, tudásával magával ragadta a gyerekeket, és segítségével, betekintést nyerhettünk egy hihetetlenül érdekes élményvilágba. Sok érdekességet tudtunk meg a majmokról, vízilovakról, pingvinekről, oroszlánokról, vagy akár a zsiráfokról, ami eddig biztos, hogy nem volt a tudástárunkban. Az állatok látványa mellett, a gyönyörű zöldellő növényvilág az, ami mély nyomott hagyott még ebben a csodálatos napban.  

Az állatkerti program után, az utunk a Vidámparkban folytatódott, ahol a gyerekek nagy izgalommal és kitörő örömmel vették igénybe a park szolgáltatásait, mint például a 10D mozit, a hullámvasútat, a forgókat vagy a dodzsemet.

Köszönjük Olíviának és a kedves szülőknek, hogy támogatták a közös élményünket.

Holczerné Bodnár Adél