Áció, káció, iskolakezdés: tanévnyitó iskolánkban

Gyorsan elrepült a nyár! Az iskola udvara hosszú idő után ismét megtelt gyereksereggel. Újra találkozás izgalma az arcokon, az elsősök tekintetében az újdonság varázsa volt látható. Augusztus utolsó napján, még a délutáni napsütésben kezdődött meg a Himnusz hangjaival az ünnepélyes tanévnyitó ünnepség iskolánkban. A 2016/17-es tanévet Feketéné Győrfi Erika igazgatóhelyettes asszony nyitotta meg, majd Tímár Zoltán Polgármester úr ismertette az ez év szeptemberétől induló új ösztöndíj programokat.
A tanévnyitó alkalmával sor került az új pedagógusok bemutatására, valamint egy kedves hagyományra, az első és ötödik évfolyamos tanulók fogadalomtételére.
Az ünnepséget színesítette növendékeink verses, táncos műsora. Az elsős és harmadikos diákjaink szavalásában a nyártól való elköszönés és az iskolakezdés volt a központban, míg harmadikosaink a Légy jó mindhalálig c. musical „Tízperc” című betétdalára koreografált vidám, táncos produkcióját csodálhattuk meg.
Szép eredményekben és élményekben gazdag tanévet kívánunk mindenkinek!

Nagy Lajosné