Az Állatok Világnapja a mikepércsi iskolában

Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. 

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. 

Háziállataink jólétéről mi magunk tudunk gondoskodni, azonban a vadon élő veszélyeztetett fajok megóvásában is kivehetjük részünket. A WWF fajvédelmi tevékenységét támogathatjuk azzal, ha jelképesen örökbe fogadunk egy vadlovat, tigrist vagy akár egy jegesmedvét. Amellett, hogy adományunkkal segítünk abban, hogy ezek az állatok továbbra is zavartalanul élhessenek természetes környezetükben, gazdagabbak leszünk egy, az örökbefogadott állatot ábrázoló plüssfigurával és egy névre szóló nevelőszülői oklevéllel is. Az örökbefogadásról részletesebben a www.wwf.hu/orokbefogadas oldalon olvashatunk. 

Iskolánk hagyományteremtés céljából rendezte meg az állatok világnapjához kapcsolódó programot: digitális kép-kiállítást rendeztünk, ahol az iskola tanulói megismerhették diáktársaik kis kedvenceit. A tanulók e-mailen eljuttatták iskolánkhoz, a háziállataikról, kedvenceikről készített fotót, amit a nap folyamán folyamatosan vetítettünk iskolánk aulájában. A programba több pedagógus is bekapcsolódott, így az ők házi kedvenceiket is megismerték diákjaink. Sőt! A gyerekek legnagyobb örömére, Marinó Sándor tanár úr, Szellem nevű kutyusa is vendégünk volt a nap folyamán.

Feketéné Györfi Erika