Ballagás és tanévzáró ünnepség


2017.június 17-én tanévzáró és ballagási ünnepségre került sor iskolánkban, melynek során 265 diák vehette át munkájának értékeléseként bizonyítványát. A nyolcadikosok megható búcsúztatását a tanév értékelése, és kitüntetések átadása követte.

Nevelőtestületünk és iskolánk alapítványa, a Gyermekekért Alapítvány tanulóink jutalmazására 3 díjat alapított. Ezen díjak adományozásra kerülnek az alsó tagozatos korszak lezárásaként a negyedik, a felső tagozatos korszak lezárásaként a nyolcadik évfolyamon.

A Hunyadi-díjat a 4. évfolyamon Lovász Nóra, a 8. évfolyamon Ujhelyi Imre érdemelték ki. Az Ő tanulmányi eredményük négy éven keresztül kitűnő volt. Kiemelkedően teljesítettek tanulmányi versenyeken, s ezzel hozzájárultak az iskola jó hírnevének növeléséhez.

Hunyadi díszoklevél elismerésben részesültek a négy éven keresztül kitűnő tanulók: Besenyei Barbara, Juhász Anna, Sarkadi Melissza.

Jó tanuló, jó sportoló díjat kapott Dankó Gréta, aki kimagasló teljesítményt nyújtott a tanulás és a sport területén egyaránt.

A Mikepércs Község Önkormányzata által alapított Szakács Andor-díj kritériumainak idén négy tanuló felelt meg. Kovács Dorottya a legsokoldalúbb tehetség, Besenyei Virág a legmegbízhatóbb tehetség, Gali Máté az „év felfedezettje” tehetség, Tóth Boglárka a legcéltudatosabb tehetség díjat vehette át Tímár Zoltán Polgármester Úrtól.

Először került kiosztásra Pro Magister-díj, melyet községünk önkormányzata alapított azon pedagógusok részére, akik a gyerekek iránti maximális odaadással és elkötelezettséggel, emberséggel, a szakma iránti alázattal és tisztelettel, kimagasló szakmai színvonalon végzik munkájukat.

A 2016/2017. tanév díjazottjai: Feketéné Györfi Erika és Dévényi Mihályné.

Dévényi Mihályné az Emberi Erőforrások Minisztere által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmet is átvehette. A Berettyóújfalui Tankerületi Központ vezetője, Kapornai Judit Igazgató Asszony nevében és megbízásából Majosi Pálma Szakmai Igazgatóhelyettes Asszony adta át az elismerést.

Fejérné Juhász Mónika
igazgató