Nemzetközi diáksport nap BÜKK-túra

 A napsütés a túra napján igencsak kitett magáért. A gyönyörű időben két busz indult el a kora reggeli órákban Mikepércsről, hogy a Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „mini” és felsős tanulóival, szüleikkel és az iskola dolgozóival a Bükk-hg. felé vegye az útirányt.

Útközben a Muhi-csata emlékmű mellett elhaladva IV. Béla király, a tatárjárás és a Templomos lovagok történetét felidézve kaptak ízelítőt a csatáról, majd Diósgyőrben a vár szépen felújított látványa fogadta a kíváncsi tekinteteket. A buszoktól „megszabadulva” vetettük be magunkat a bükkös sűrűjébe. A túravezetőnk segítségével először a Vidróczki-barlang vadregényes bejáratához másztunk le, innen kissé sebes navigálással a  Magos-kő pihenőig túráztunk, ahonnan szemet gyönyörködtető látvány tárult elénk. Megújult erővel küzdöttük fel magunkat a következő emelkedőre. Az Örvény-kő-i Jókai emlékműhöz értünk, ahol kiváló költőnk sok időt töltött hajdanán, ihletet merítve több művéhez is. Innen Dédestapolcsányra, s a Lázbérci- víztározóra tekinthettünk le. Következő, egyben utolsó látó kövünk LÁTÓ-KŐ, aminek megmászása hősies tettnek minősült, s csak a csoport harmada vállalta be. A „csúcstámadás” után a szerelmesek fája mellett haladtunk tovább, a Szentléleki Turistaház lett a célpont.

Innen már a közúton folytathattuk utunkat a természet tépázta ős-bükkösben, ahol közel ötszáz méteres részen a szélvihar döntötte, – csavarta ki a fákat, mintegy űrbéli tájat formázva. A gyerekek mentek-mentek rendületlenül, s gyönyörködtek az erdő színpompájában.  Lassan feltűntek, itt a Bükk rejtekében, 710 m magasságban, a világtól elzárt ősvadonban épült Pálos szerzetesek Kolostorának gótikus romjai, majd mögötte a turistaház frissítőt sejtető falai. Elérkezett a várva várt, közel egy órásra nyúlt ebédszünet. 

A csoportunk a 9 km-es gyalogtúra után busszal visszaindult Lillafüredre, hogy tovább ismerkedjen a Bükk látnivalóival. Először az Ómassai Őskohó mellett haladtunk el, majd a Lillafüred nevezetességeivel ismerkedtünk (Hámori-tó, Palota Szálló, Vízesés, Függőkert). A parkoló büféjében meglepetés lángos parti várta a fáradt vándorokat, a pocakok telítődtek, „szuvenír-hegyek” a család otthon maradt tagjainak felvásárolva, mindenki megelégedve.

Összefoglalva: Iskolánk szervezésében 75 fő  természetjáró küzdötte  le a Bükk-hegység  emelkedőit. A kellemes időjárás, kellemes program és a Nemzetközi Diáksport Nap programsorozatában egy újabb sikeres rendezvény, amit mi sem igazol jobban, hogy a hétfői sulikezdésnél szinte minden nebuló azt kérdezte „mikor megyünk legközelebb, jó volt a Bükkben”.

Köszönet a kísérő pedagógusoknak!

Ezúton köszönjük meg Tímár Zoltán Polgármester Úr anyagi támogatását.

Rozsondai Tibor szervező