Töklámpás délután iskolánkban

A Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskolában 2021. október 22.-én  halloweeni témanapot szerveztek az intézmény pedagógusai az alsó tagozatos gyerekek számára.

Az kisdiákok játékos programok formájában hangolódhattak a közelgő halloweenre és őszi szünetre. A gyerek között akadtak olyanok, akik már a témanap megkezdése előtt magukra öltötték jelmezeiket, kifestették arcukat.

A napközis csoportok egymással versenyezve vehettek részt különböző feladatokban. A feladatok során készültek sokszínű plakátok, álarcok, maszkok. A kézügyességen túl, mind a hat csoport sorversenyben is részt vett. A sorverseny feladatai között szerepelt a “tökkerülés” futással, majd zsákban ugrálással, illetve a gyerekek megcsillogtathatták célzó tehetségüket is a diódobáló verseny során.

A játékok, versenyek igazán jó hangulatban zajlottak. Minden diák kivette a részét a feladatokból, így a pedagógusok számára nagy kihívást okozott a csoportok rangsorolása. Mivel minden csoport rendkívül ügyesen teljesített, érdemként egy-egy édességcsomaggal lettek jutalmazva.

A délután végére kellően jókedvűen, sok élménnyel gazdagodva indulhattak haza diákjaink megkezdve őszi szüneti pihenésüket.

Sarka Mónika