TRIGONOMETRIA

“A színház nem csupán az agyra, hanem az érzelemre is hatást gyakorol.”

November 28-án az érdeklődő nyolcadikosok, valamint osztályfőnökeik osztálytermi színházi nevelési előadáson vettek részt, amely manapság rendkívül friss és impulzív műfaja a színházi nevelési területnek. 

A Csokonai Ifjúsági Program keretében a Csokonai Színház három főből álló társulata látogatott el hozzánk és egy remek előadást mutattak be.  

A színészek a színházi előadást interaktív játékokkal szakították meg, hogy az osztályközösséggel közösen gondolkodjanak azokról a kérdésekről, amelyeket a történet szereplői körüljárnak. 

Az előadás címe a Trigonometria, három fiatalról szól, melyben a szerelem és a barátság kerül fókuszba. A történet lényege, hogy a  nyolcadikos Lilla és Blanka, valamint a gimnazista Salamon közötti viszonyokat egy buli teljesen megváltoztatta. 

A gyerekek nagyon beleélték magukat az adott szituációkba, jó ötleteik, gondolataik voltak a témával kapcsolatban. Nagyon élvezték, amikor félbeszakadt az előadás és nekik kellett a történetet kitalálni, amit a színészek megvalósítottak. 

Ez az előadás nagyon sokat adott nekünk, érzelmileg gazdagodtunk.  Köszönjük a lehetőséget és a szervezést Szarvasné Joó Anikó kolléganőnknek. 

Kajatinné Csikai Krisztina