Fenntarthatósági témahét

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére létrejött Fenntarthatósági Témahét idei projektjéhez kapcsolódva az alsó tagozat is részt vett a március 18-22-ig tartó programsorozaton. A 2019. évi témahét témakörei a közösségi közlekedés, a víz és a globális célok közül az „Egészség és jólét” a „Fenntartható városok és közösségek” és a „ Fellépés az éghajlatváltozás ellen” témái köré szerveződtek. A megadott témákat három korosztály számára kidolgozott tematikus óratervek és mintaprojektek segítségével volt lehetőségünk feldolgozni. Mi az alsó tagozaton a „Kerékpáros közlekedés népszerűsítése” modullt választottuk, a „Szeresd a biciklidet!” téma feldolgozásával. A projektet a hét minden napjára elosztottuk és változatos módon igyekeztünk a tanulókkal több oldalról is körbejárni. Így vizuális kultúra, testnevelés, környezetismeret, technika és magyar nyelv és irodalom órákon egyaránt foglalkoztunk a témával. Készültek családi kerékpáros túrákat megjelenítő rajzok, a tanulók megtervezhették „álmaik biciklijét”, melyekből kiállítást rendeztünk az aulában. Közlekedési totón keresztül megismerkedhettek a kerékpáros közlekedés szabályaival, építettünk terepasztalt közlekedési táblákkal, fogalmazások születtek arról miért is jó kerékpárral közlekedni. Az adott korosztály számára készült oktatófilmek levetítésével ismerkedtünk meg a kerékpáros közlekedés legfontosabb tudnivalóival. A legnépszerűbb program természetesen a kerékpáros akadálypálya kipróbálása volt, melyet saját biciklijükkel teljesítettek a tanulók. A környezet védelmének fontosságára helyeztük a hangsúlyt, amikor arra kértük a diákokat, hogy kerékpárral jöjjenek iskolába egy adott napon.

Azzal, hogy aktív részesei voltak a programnak közelebb került hozzájuk az üzenet: Óvjuk, védjük Földünket, mert csak egy van belőle!

Pásztorné Pálfi Judit

Rendhagyó napközis délután

MENŐ MENZA Mikepércsen

Rendhagyó napközis délután

A Menő menza program keretén belül megrendezésre kerülő, napközis projektnapot március 29-én tartottuk meg, melynek az „Egészséges sport, sport egészségesen” címet adtunk.

Gazdag, tartalmas délután volt, peregtek az események. 13:30-tól 15:05-ig nagyon színvonalas foglalkozások várták a csoportokat. 20-20 perces időtartammal négy helyszínen fordultunk meg: tanultunk népi gyermekjátékot, néptánc elemeket sajátítottunk el rendkívül játékos formában. Élő népmesemondóval találkoztunk, aki teljes mértékben hitelesen adta át a mesét számunkra. Kézműves foglalkozáson tetszőlegesen tavaszi függőt vagy koszorút készíthettünk. A tornateremben pedig nem szokványos akadálypálya várt ránk.

Aztán elfogyasztottuk azt az étket, amit a szülők, a nagyszülők szorgos kezei készítettek számunkra. Köszönjük nekik, hogy ebben a rohanó világban ezt a napot ránk szánták. Köszönet továbbá Tímár Zoltán polgármester úr vezetésével az önkormányzatnak, a konyhának, bölcsödének, hogy minden kért eszközt rendelkezésünkre bocsátottak, hisz ezek nélkül, ily módon nem tudtuk volna valóra váltani az elképzeléseinket.

 „A híresztelések ellenére….”

TÁJÉKOZTATÁS

Az utóbbi időben egymásnak és a valóságnak ellentmondó hírek terjedtek el iskolánk jövőjével kapcsolatban. Ezért március 7-én Kapornai Judit Igazgató Asszony, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ vezetője, iskolagyűlésre hívta meg a szülői munkaközösség tagjait és a pedagógusok képviselőit. Az eseményen, melyen Tímár Zoltán Polgármester Úr is részt vett, az alábbi tájékoztatást kapták az érdeklődők:

  • Igazgató Asszony tájékoztatta a megjelenteket, hogy nincs tervben semmilyen átszervezés, összevonás más iskolával (lsd.Sáránd).
  • Minden évben két osztályunk (helyszűke miatt) az Óvoda u.4.sz. alatt tanult. Mivel a Polgármesteri Hivatalnak ide kell költöznie egy nyertes pályázat miatt, így szükségmegoldásként (3 hónapra) a kultúrházban fejezi be az idei tanévet a két 2.osztály.
  • Mivel a helyszűke régi probléma, ezért a jelenlegi iskolaépület ( Nagyváradi u.1.sz.) lesz majd bővítve. Az iskolabővítési pályázat közbeszerzésének kiírása jelenleg folyamatban van. Amíg nem valósul meg a projekt, azért hogy ne kelljen a gyerekeket a székhelytől távol oktatni, két modern, komfortos mobiltanteremben tanulhatnak majd a diákok szeptembertől- Tankerületünknek köszönhetően – amelyet iskolánk udvarán állítanak majd fel.
  • Igazgató Asszony és Polgármester Úr közösen cáfolták, hogy az iskolabővítési munkálatok alatt iskolabuszokkal szállítják majd tanulóinkat a környező települések iskoláiba.

Reméljük, hogy az esetleges bizonytalanságot sikerült eloszlatni.

Igazgató Asszony elégedett az iskolánkban folyó oktató-nevelő munkával, magas színvonalúnak tartja az intézményünkben folyó tevékenységet. Pedagógusaink töretlen lelkesedéssel végzik munkájukat és nagy szeretettel várják az iskoláskorú gyermekeket, akiknek a beíratására április 11-én, és 12-én lesz lehetőségük a szülőknek 7.30-17.00 óra között a Nagyváradi utca 1.sz. alatti épületben.

Fejérné Juhász Mónika
 intézményvezető

Komplex tanulmányi verseny a Petőfi iskolában

Iskolánk először vett részt ezen a sokrétű versenyen. Tizennégy felső és kilenc alsó tagozatos diákunk versenyzett környezetvédelem, magyar nyelvi-nyelvhelyességi, legóépítési, angol szövegértési és alsós szövegértési versenyszámokban március 21-én.

Annak ellenére, hogy az első alkalomból adódóan több versenyszám esetében nem tudtunk konkrét feladattípusokra készülni, felsős tanulóink kitűnően megállták a helyüket, öregbítették iskolánk hírnevét.

Az Élő bolygó elnevezésű környezetvédelmi csapatversenyen,  a Tóth Boglárka 8.a, Jenei Dóra 8.a,  Szabó Nikolett Lili 7.a és Szilágyi Cintia 7.a osztályos tanuló alkotta csapat (felkészítőjük Kelemenné Hortobágyi Ilona) első, a játékos nyelvi-nyelvhelyességi csapatversenyen a Lovász Nóra 6.a, Fekete Anna Lili 6.a, Besenyei Barbara 6.b és Sarkadi Melissza 6.b osztályos tanulóból álló kollektíva (felkészítőjük Szil András) második, a legóépítőn  Diószegi Nándor 6.a és Kovács Ármin 6.a tanulópáros (felkészítőjük Kovács Szilvia) szintén második helyezést ért el.

Gratulálunk mindannyiuknak!

Szil András

Az Agórában jártunk

Felső tagozatos diákjainkkal március 20-án a debreceni Agóra Tudományos Élményközpontba tettünk látogatást. Az interaktív térben több, mint negyven tudományos illetve interaktív játékot próbálhattunk ki. Időutazáson vehettünk részt a planetáriumban, megtudtuk  mit láthatott Galilei a távcsövében, s hogyan jutott arra a következtetésre, hogy nem a Föld a világ közepe. Látványos kísérleti bemutató keretében megtudtuk, hogy mik azok a szikrák, és hogyan jönnek létre a villámok. Bátrabb diákjaink kísérleti alanyokká váltak, s bebizonyították, hogy az emberi test vezeti az áramot.  Az előadás után egy zongorabillentyűzet segítségével megszólaltattuk a Tesla-tekercset is. A tudomány és a természet számtalan csodáját ismerhettük meg ezen a kellemes tavaszi programon.

Köszönjük a lehetőséget!

Kelemenné Hortobágyi Ilona

Megemlékezés az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcról

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottunk iskolánkban március 14-én. A községi ünnepi megemlékezésen, március 15-én is bemutattuk az ünnepi műsort, melyet rendhagyó módon Pákozdi Evelin és mazsorettjeinek Fejérvári indulója indított. A 6.a és 6.b osztályos tanulóink a Talpra Petőfi! című dallal idézték meg a költő szellemét. Jókai Mór visszaemlékezésére fűztük fel az örökké emlékezetes nap eseményeit, hegedűszólóval és toborzókkal, vetítéssel jelenítettük meg tábornokainkat és győzelmeinket.

 A szabadság eszméjének lángját felidézve és annak továbbvitelét megerősítve a nemzeti lobogó alatt fejet hajtva tisztelegtek tanulóink a szabadságunkért meghallt hősök előtt.

Pálinkás Antalné és Szabó Julianna
felkészítő pedagógusok

Szakma Sztár Fesztivál Budapest

A pályaválasztás előtt álló hetedikesek közül 12 tanulónak volt lehetősége részt venni a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett XII. Szakma Sztár Fesztiválon a budapesti Hungexpon. A szervezés célja, hogy a pályaválasztás előtt álló tanulók tájékozódjanak a különböző szakmákról, megkönnyítve ezzel a továbbtanulással kapcsolatos döntésüket. A program látványos volt, mert az országos döntőbe jutó szakmát tanuló diákok a helyszínen hajtották végre a versenyfeladataikat. A versenyen 52 szakképesítés képviseltette magát, mint pl. vegyész technikus, gazdasági informatikus, szoftverfejlesztő, elektronikus technikus, bőrdíszműves, gépi forgácsoló, asztalos, kézműves és hidegburkoló, kereskedő, vendéglátásszervező, cukrász, gépjármű mechatronikus… Tanulóink így betekinthettek a szakmák munkafolyamataiba is. Az érdeklődésüket felkeltette, hogy néhány szakmát lehetőségük volt kipróbálni. Diákjaink hasznosnak vélték a programot, mellyel reméljük sikerült pályaismeretüket gyarapítani, hiszen nagyon fontos, hogy minden gyermek megtalálja a számára legmegfelelőbb szakmát és helyt álljon a munka világába.  

Köszönjük a lehetőséget!

Kajatinné Csikai Krisztina

“Agymenők ” újabb megmérettetése

2019. március 13-án tartottuk az “Agymenők” negyedik foglalkozását. Ismét a táblajátékok játszották a főszerepet. A gyerekek a következő játékok közül válogathattak: Ki vagyok én?, Memóriajáték, Scrable, Rumi, Kártyajétékok, Halli galli. Pihentetésként a Majong játék tette próbára őket. Öröm volt látni, ahogyan igyekeztek győztesként kikerülni egy-egy játék végén. Ez a délután is felhőtlen szórakozást jelentett, miközben játszva tanultunk sok újat magunkról és egymásról.

Somogyi Tiborné

Bezárta kapuit az „Ovisuli”….

De szeptembertől újra kinyitjuk…

Ovisulis foglalkozásaink a 2018/2019-es tanévben is sikeresek voltak. A visszajelzések szerint nemcsak a gyerekek, de a szülők is nagyon jól érezték magukat ezeken az alkalmakon. A gyerekek lelkesen jöttek minden foglalkozásra, a játékos képességfejlesztéstől elkezdve, a táncházon át a kézműves foglalkozásig. A tavalyi évekhez hasonlóan a fő célkitűzésünk a gyerekek iskolára való felkészítése volt, játékos fejlesztő feladatokkal. A foglalkozások végén hazavitt házi feladatokat minden alkalommal lelkesen, képességeik szerint kitöltve hozták vissza a gyerekek. Ezeknek a feladatlapoknak az értékelése nagy segítséget jelentett a leendő első osztályos tanító néniknek, hiszen rálátást kaptak a gyerekek képességeire, fejlesztendő területeikre. A szülők programjai a megszokottak szerint zajlottak. Az idén is nagyon népszerű volt az iskolaérettségről szóló előadásunk, de a BTM, SNI fogalmak tisztázása, a problémás gyerekek szűrésének lépései, az otthoni fejlesztés módszereit is szívesen hallgatták a szülők. A hit és erkölcstan, ill. a beiratkozás kérdéseit is alaposan körbejártuk.

Utolsó foglalkozásunkat is hagyományainkhoz híven zártuk. Oklevéllel, „Ovisulis” éremmel búcsúztunk – reméljük-, leendő tanítványainktól.
Úgy érezzük, hogy azok a családok, akik bekapcsolódtak ebbe a programba, azok hétről hétre minden olyan információ birtokába jutottak, ami az iskolakezdéshez elengedhetetlenül fontos, sőt azon túl is érdekes tapasztalatokkal gyarapodtak.

Az elmúlt tanévhez hasonlóan most is kíváncsiak voltunk a szülők véleményére, így az utolsó foglalkozáson elégedettségi kérdőívet töltettünk ki a szülőkkel, melyek csak pozitív tapasztalatokkal szolgáltak. Elégedettek voltak nemcsak a programokkal, de minket, pedagógusokat is nagyon felkészültnek, kedvesnek, gyerek centrikusnak jellemeztek.

Fontosnak tartjuk községünk lakosainak a tájékoztatását munkánkról, így minden Ovisulis foglalkozásunkról az iskolánk honlapjára cikkeket, fényképeket készítettünk.
A jövő tanévben is folytatjuk ezt a népszerű programot, mindig kicsit megújulva, hogy a Mikepércsi családoknak a lehető legtöbb segítséget nyújtsuk az iskolakezdésben.

          Feketéné Györfi Erika
fejlesztő pedagógus