Állatok világnapja

Az Állatok Világnapja az állatok jogainak és jólétének nemzetközi cselekvési napja, amelyet
minden évben október 4-én, Assisi Ferencnek, az állatok védőszentjének ünnepén
ünnepelnek. Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

Az iskolába lépve az állatokról készített rajzok dekorációi árulkodtak e jeles napról. Sok
gyermeknek van kiskedvence, akiről szeretettel gondoskodhatnak. Az általuk beküldött
állatkájukról készített fotókból videóösszeállítás készült, melyet minden osztály megtekintett az aulában. A gyerekek többségének kutyája, cicája van, de egyéb állatokat is láthattunk, például lovat, teknőst, halat és nyuszit is, természetesen a gyerekekkel együtt lefotózva.

Ezt követően a felsősök a tornateremben az EbRehab Egyesület előadását hallgatták meg. Az EbRehab Egyesület egy rehabilitációs hely kutyáknak és gazdiknak. Állatmentéssel
foglalkoznak, az idekerült kutyák hosszabb rehabilitáció után kiképzésen vesznek részt. A kutyusokat örökbe is lehet fogadni, de sajnos nehezen találnak gazdát. Most egy hat éves, 80 kg-os és két kicsi mentett kutyával érkeztek iskolánkba. A gyerekek sok érdekes dolgot megtudhattak az állatmentéssel kapcsolatban. Választ kaptak arra a kérdésre is: „Mit tehetünk, ha előttünk terem egy kutya?” Az állatmentés és a kutyák gondozása számos költséget von maga után, ezért szívesen veszik az adományokat. Iskolánk tanulói és szülei éltek a lehetőséggel és állateledelekkel, azaz kutyakonzervvel, kutyatáppal támogatták az Egyesületet. Köszönjük szépen a szülőknek a támogatást, Kovács Szilvia Brigitta tanárnőnek a program szervezését, Papp Gréta tanárnőnek a videó készítését!

IGYEKEZZÜNK MINDEN NAP HARMÓNIÁBAN ÉLNI A TERMÉSZETTEL,
KÖRNYEZETÜNKKEL ÉS A MINKET KÖRÜLVEVŐ ÉLŐLÉNYEKKEL.

Kajatinné Csikai Krisztina

Állatok világnapi projektnap az iskolában

A „Nagyerdei Kultúrpark” Nonprofit Kft. jóvoltából október elején az Állatok világnapjára
emlékezve a debreceni állatkertbe látogattak el a Hunyadi iskola alsó tagozatos kisdiákjai. A vendéglátó intézmény a Nemzeti Kulturális Alap által kiírt pályázat nyerteseként lehetőséget kapott, hogy egy rajzpályázat keretében a jelentkező általános iskola tanulóinak ingyenesen állatkerti látogatás biztosítson, illetve állatok témakörben kézműves foglalkozást szervezzen. A szerencsés választás a mikepércsi iskolára esett. A rajzverseny témája: Állatok a játszótéren. Évfolyamonként három művet jutalmazott a neves képzőművészekből álló zsűri. A beérkezett alkotások a zsűri megítélése szerint annyira jól sikerültek, hogy minden évfolyamban különdíj kiadására is sor került. Az eredményhirdetésre és díjátadásra a helyszínen került sor, ahol értékes könyvutalványt, illetve ajándékkönyvet vehettek át a legjobb kis alkotók.

Díjazott tanulók

I. évfolyam
1. Marton Lilla 1.a
2. Barbócz Viktória 1.b
3. Bene Borka 1.b
Különdíj: Földi Lara 1.a

II. évfolyam
1. Bocskai Letti 2.a
2. Nánási Áron 2.a
3. Brenner Rozina 2/a
Különdíj: Török Alen 2.b

III. évfolyam
1. Bagi Boglárka 3.b
2. Nagy Jázmin 3.a
3. Fekete Botond 3.a
Különdíj: Simon Mia 3.b

IV. évfolyam
1. Varga Zsófia 4.b
2. Szemán Adrienn 4.a
3. Bertucci-Tar Carolina 4.b
Különdíj: Gombos Gabriella 4.b

Pálfi Judit

Hello Szakma!

A pályaorientációs programsorozatunk második állomása a „ Helló szakma” kiállítás
megtekintése volt. Október 7-én délután a 7. és 8. évfolyam Debrecenbe utazott azzal a céllal, hogy minél több képzési lehetőséget megismerjen. A Stadion adott otthont a programnak. A rendezvénytérben sok iskola és leendő munkahely rendezett be standot, sokféle csalogató ajándékkal kedveskedtek az érdeklődő tanulóknak. A Bethlen G. Technikum, Nagy Szent Bazil Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Technikum, Vegyipari Technikum, Kreatív Technikum. A földszinti térben a Brassai, Mechwart András és Péchy Mihály Technikumok képviseltették magukat. Sok információhoz jutottak tanulóink, és már tervezgetik, hogy az élmények alapján melyik intézmény nyílt napjára látogassanak el.

Pálinkás Antalné

Ovisuli

Kedves Gyerekek és Szülők!

Ismét kitárja kapuit az Ovisuli!
Örömmel várunk minden érdeklődő szülőt és nagycsoportos óvodást az első foglalkozásunkra október 15-én!  A foglalkozás 16:30-kor kezdődik. 

Helyszín: Mikepércs Nagyváradi u. 1. 2. emelet 8., 9. tanterem.

Sok szeretettel várunk foglalkozásainkra minden leendő „hunyadis” kisdiákot éérdeklődő szülőt!

Feketéné Györfi Erika
Igazgató

Globális célok a fenntartható fejlődésért

A fenntartható fejlődéshez és ezáltal az egyének és a társadalmak jóllétének eléréséhez három központi és egymással összefüggő elem – a gazdasági növekedés, a társadalmi integráció és a környezetvédelem – összehangolására van szükség.

Szeptember 30. és november 04. között tizedik alkalommal rendezték meg világszerte a Világ Legnagyobb Tanórája programsorozatot, melyhez iskolánk az idén is csatlakozott. A
nemzetközi oktatóprojekten keresztül a gyermekek világszerte egy időben megismerhetik a fenntartható fejlődést szolgáló Globális Célokat, amelyek a társadalom kiemelt problémáira kívánnak megoldást nyújtani.

A Világ Legnagyobb Tanórájának kiemelt témája ebben az évben a rendszergondolkodás, az élelmiszeripar példáján keresztül bemutatva. A rendszergondolkodás mint kompetencia elengedhetetlen a Fenntartható Fejlődési Célok eléréséhez, mert segít megérteni és kezelni a komplex globális problémákat.

Hány kilométert utazik a tízóraid? című téma kulcsfogalma az élelmiszerkilométer,
melynek megismerése során a tanulók megvizsgálják, hogy a különböző élelmiszerek honnan származnak, hány kilométert kell szállítani addig, amíg az asztalunkra kerülnek. Ezt a témát dolgoztuk fel az 5-8. osztályos tanulókkal érdekes feladatokon, tevékenységeken keresztül. Kerestük a választ a felmerülő kérdésekre, pl. Miért probléma, ha egy élelmiszernek túl nagy az élelmiszerkilométer értéke? Milyen környezeti hatása van ennek? Miért jó hazai élelmiszert vásárolni? Tanulóink aktívan bekapcsolódtak az órába, kreatívan oldották meg a feladatokat. A fenntarthatósági kérdések mellett átismételték a méretarány fogalmát és a térképen történő távolságmérést is, valamint megtekintették a „Minden tányér elmesél egy történetet” című kisfilmet.

Kajatinné Csikai Krisztina

Gólyadélelőtt az ötödikesekkel

A nyári szünet végén, augusztus 26-án ismét Gólyadélelőttre vártuk a leendő 5. osztályos
tanulókat. A hosszú nyári szünet után újra zajos lett két tanterem, ismerkedéssel, játékokkal, kreatív feladatokkal telt ez a délelőtt.
Az, hogy újra együtt lehetett a csapat, vidámsággal, örömmel töltött el minden diákot. A
csapatépítő játékok igazán jó hangulatban teltek, a nyári szünetből hozott könnyedség,
vidám kacaj lengte be a tantermeket. A kreatív feladatok már a felső tagozat komolyságára is rámutattak, hiszen a diákoknak át kellett gondolniuk, milyen célokat tűznek ki az előttük álló tanévre. Az elkészült produktumokat dekorálásra is használtuk, így az első emlékeket már őrzik a falak.
Mivel tanulóink már négy éve „hunyadis” diákok, azt feltételeztük, hogy biztosan jól ismerik már az iskolánkat. Próbára tettük őket, csoportokba rendeződve egy vetélkedőn is részt vettek, amelyben megmutathatták, mi mindent figyeltek meg az elmúlt években. A győztes csapat nem maradt ám jutalom nélkül!
Egy rövid szünet után az 5.a és 5.b osztály együtt vett részt egy kincskereső játékban. A
csapatok jó megfigyelőnek bizonyultak, hiszen sok-sok kincsre bukkantak. A délelőtt
zárásaként egy indulót is megtanultak a diákok, majd a tornaterembe vonulva átvehették
tankönyveiket. „Érzem a tankönyvek komoly, tudás-illatát.” – idézte Vesztergom Andrea
versét Zsigó Alíz.
A közösen töltött idő bár gyorsan elrepült, de élményekkel és tankönyvekkel megpakolt
táskával kezdi minden ötödik osztályos tanuló a felső tagozatos éveit. Sok sikert, vidám
tanévet kívánunk nekik!

Papp Gréta és Kajatinné Csikai Krisztina

Gólyadélelőtt az elsősökkel

Iskolánkban hagyomány, hogy a leendő első osztályosok egy játékos délelőttön vesznek részt a tanító nénikkel közösen. Aki teljesíti a hét próbát, kiérdemli, hogy az iskolai  évnyitón első osztályossá avassák. Volt logikai feladat, tanultunk körjátékot, készítettünk könyvjelzőt, és sokat nevettünk. Nagy örömünkre mindenki teljesítette a kihívást, így a gyerekeket az évnyitón ünnepélyes keretek között eskütétellel fogadtuk iskolánk alsó tagozatos tanulójává. Emlékül pedig egy “Elsős lettem” kitűzőt  kaptak ajándékba.

Pálfi Judit

Tanévnyitó ünnepség

A forró nyári napok után szeptember másodikán újra zajos lett az iskola. A Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola 8 órától tartotta tanévnyitó ünnepségét. A diákok izgatottsággal és kíváncsisággal telve kezdték a 2024/2025-ös tanévet.

Az ünnepség elején Feketéné Györfi Erika, iskolánk igazgatónője köszöntötte a diákokat, szülőket, kollégákat. Sok változás történt, de a tanévkezdésre minden szépen összeállt, és újult erővel vághatunk bele a következő tíz hónapba.

Új igazgatóhelyettese lett az iskolának, Kelemenné Hortobágyi Ilona, akit a diákok már jól ismernek, hiszen évekig tanított biológiát és testnevelést a Hunyadiban.

A tantestületben is történt személyi változás, öt új kolléga érkezett, illetve két óraadó segíti az oktató-nevelő munkát ebben a tanévben.

Új kollégák
  • Danczáné Jakab Barbara – napközis nevelő
  • Gönczi Annamária – angol nyelv
  • Kissné Mosek Katalin – napközis nevelő
  • Őriné Iván Krisztina – napközis nevelő
  • Suba Máté – testnevelés
Osztályok és osztályfőnökök
1. a Ivánka Tóth Éva (napközis nevelő: Danczáné Jakab Barbara)
1. b Pálfi Judit (napközis nevelő: Őriné Iván Krisztina)
2. a Almásiné Szentjóbi Ildikó (napközis nevelő: Kissné Mosek Katalin)
2. b Benéné Kiss Andrea (napközis nevelő: Nagy Magdolna)
3. a Kiss Éva (napközis nevelő: Czirják Erika)
3. b Holczerné Bodnár Adél (napközis nevelő: Németi Jánosné)
4. a Fekete Zsuzsa
4. b Sápi Ildikó (napközis nevelő: Orosz Zsófia)
5. a Papp Gréta
5. b Kajatinné Csikai Krisztina
6. a Ónadiné Bodó Rita
7. a Kovács Judit
7. b Pálinkás Antalné
8. a Szarvasné Joó Anikó

A köszöntő beszéd után Kiss Hanna Emma és Veszelovszki Emese szavalatával folytatódott a tanévnyitó ünnepség. A versmondók után az első osztályosok iskolapolgárrá avatása következett. Az eskü után minden új hunyadis kisdiák kapott egy-egy apró ajándékot emlékül. Az ötödik osztályosok is esküt tettek, hogy példával járnak a kisebbek előtt, és legjobb tudásuk szerint erősítik a felső tagozatosok csapatát. Zárásképp Török Réka és Zsigó Alíz ötödik osztályosok verseit hallhattuk.

Kívánunk mindenkinek tartalmas, nyugodt és vidám tanévet.

Papp Gréta

Tanévkezdési tudnivalók

  • Tankönyvosztás
A tankönyveket 2024. augusztus 26-án (hétfőn) 12:00 és 16:00 között az iskola
tornatermében lehet átvenni.  Az 1. és 5. évfolyamosok a Gólyadélelőttön kapják meg a könyveket.
  • Tanévnyitó: 2024. szeptember 02. (hétfő) 8:00

 

  • Első tanítási nap:  2024. szeptember 02. (hétfő)
 
 

Zánkai tábor

Június 30- tól július 5- ig 55 gyerekkel 6 felnőtt kísérővel táboroztunk Zánkán a Gyermekvárosban. Különvonattal utaztunk, nagy volt a hőség, de legalább nem kellett átszállni.  Érkezés, regisztráció gördülékenyen zajlott, még kései ebédet is kaptunk. Szálláshelyünk a “nyári 5” lila házban volt. Időnként viharjelzéses napok következtek,  de a sok program mellett többször fürödhettünk is a Balatonban. Napi 5 étkezést biztosítottak számunkra, 2 mindig gyümölcs volt. Aki nem válogatott, sosem maradt éhen.

Programok: – többféle kincskeresés

                      – kézműves foglalkozás- bögréket festettek

Lego videofilm készítése

                      – számítógépes szimulációs játékok

                      – roppant népszerű volt a trambulin és a lézerharc utóbbira sorsolni kellett, mert annyian jelenkeztek.

Mozi, koncert tette színesebbé az estéket. Sétahajóztunk is. Csodás látvány volt a csillogó víztükör, a felhők játéka.

Vízi vetélkedőn tették próbára ügyességüket a gyerekek, sportversengésben is részt vettek. A ” kő papír olló ” tábori verseny győztese Vígh Edit Tímea lett. Büszkén megtapsoltuk.

Nyúl Viktória, Mészáros Levente és Rácz Attila plankelésben szerzett helyezéseket.

Molnár Bálint labdás ügyességi feladatokban volt szuper, asztalitenisz ütőkészletet kapott érte.

Volt TEK- es bemutató,  kutyás program, sorolni is rengeteg. Ettől több már csak a napi lépésszámunk volt. A tábor hatalmas, a helyszínek átlag 10 percnyi sétára voltak egymástól. Gyorsan elteltek a napok. A zánkai táborban volt egy zenei program is,ahol a foglalkozást vezető dr. Várnagy Andrea felfedezte Makó Jánost. Ígérete szerint felveszi a szülőkkel a kapcsolatot.  Szerinte ez a tábori találkozás Isteni elrendelés volt. 

Csütörtökön este fergeteges záróbuli volt. Pénteken reggel már csak a szobák átadása, reggelizés és az állomásra kisétálás jutott feladatul.  A tábori segítők TESÓK szuper szervezetten oldották meg a felszállást. Mindenkinek megvolt a kijelölt helye. Zánka ugyanolyan hőséggel búcsúztatott minket, ahogy fogadott.

Szép volt ez a hét,  sokan visszajönnénk jövőre is!

Pálinkás Antalné