Május 24-én a 4.b osztály tagjai lehetőséget kaptak, hogy felutazzanak Budapestre és megtekintsék az ország első házát.Már maga a vonatozás is érdekes volt, na meg Pest is elég nagy Mikepércshez képest! Az Országházban jártunk bővebben…
Kerékpártúra
A tavaszi DÖK-programok egyike a kerékpártúra. Május 21-én, napsütéses időben kelt útra kis csapatunk.az idei biciklitúrán. Útvonalunkon pihentünk Létavértesen a szabadidő parkban, meglátogattuk Kerékpártúra bővebben…
Szövegértési versenyt – alsó tagozat
2016.05.10-én rendeztük meg az alsó tagozaton az iskolai versenysorozatunk utolsó állomását, a szövegértési versenyt.
A kicsik bebizonyították, hogy nemcsak megtanultak olvasni, hanem értik is amit olvasnak. Célunk Szövegértési versenyt – alsó tagozat bővebben…
Napközis kirándulás
Iskolánk alsós, napközis kis diákjai tanulmányi kiránduláson vehettek részt május 6-án, a „Madarak, fák világnapja” alkalmából. A távot több tanuló kerékpárral tette meg, míg voltak akik gyalogosan vágtak Napközis kirándulás bővebben…
A felső tagozatosok a Vekeri tónál…
Május 6-án délután ragyogó napsütésben indultunk a Vekeri tóhoz. Ahogy a településen haladtunk kifelé, úgy duzzadt a csapat létszáma. Végül 26-an voltunk. Beszélgettünk, találgattuk, ugyan mennyi víz lesz A felső tagozatosok a Vekeri tónál… bővebben…
Jutalomkirándulás
Szarvasra kirándultunk 2016.május 6-án azokkal a tanulókkal , akik az október 23-i és a március 15-i műsorokban nagyszerűen szerepeltek. Bérelt autóbusszal utaztunk, mely reggel 9 óra után gördült be a Jutalomkirándulás bővebben…
Papírgyűjtés
Április 29- én borús napra ébredtünk. Megszokott ez már, ha papírgyűjtés az iskolai programunk. Mire a tanulók elindultak a gyűjtésre, addigra már esett is az eső. Nem nagyon, de kitartóan. Ez nem zavarta a Papírgyűjtés bővebben…
Repülőtéri látogatás
Kivételes élmény részesei lehettek április 29-én a Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola és AMI napközis diákjai és tanáraik. Első alkalommal látogattak el a Debreceni nemzetközi repülőtérre, és kaphattak betekintést Repülőtéri látogatás bővebben…
TeSzedd akció
A balesetvédelmi oktatás megtartása után 5 csoportban kezdtük meg a település utcáinak megtisztítását. Minden csoportnak kiosztottuk a térképet, melyen megjelöltük az általuk megtisztítandó területet. TeSzedd akció bővebben…
Alsó tagozatos iskolai nyelvtan verseny
„ Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, dolgozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható” – írta Kosztolányi Dezső. Ennek szellemében ápoljuk, tanítjuk anyanyelvünket mi is alsó tagozatos Alsó tagozatos iskolai nyelvtan verseny bővebben…