Székelyföldön jártunk

Májusban a magyar állam által támogatott Határtalanul pályázat keretében a derecskei és sárándi diákokkal közösen eljutottak Erdélybe hetedik osztályos tanulóink.

Szállást Farkaslakától néhány kilométerre egy erdőszéli, családias, rendkívül igényes panzióban kaptunk, ahol Fancsali Mihály és felesége, Mária nagy szeretettel látott vendégül bennünket. A gyerekek bepillantást nyertek a székelyek mindennapjaiba. Rácsodálkozhattak, hogy 500 km-re Mikepércstől élnek testvéreink, székely magyarok, akik magyarul beszélnek, gondolkodnak. Ugyanazokat az ételeket főzik, ugyanazt a zenét szeretik, mint mi. Közös a kultúránk.

A gyerekeknek megadatott, hogy láthassák Erdély kincseit. Megtekinthették Kalotaszeg fővárosának, Bánffyhunyadnak református templomát, amely 1600 ott élő magyar otthona. A híres csíksomlyói templomot, ahova százezrek zarándokolnak évente. Gyimesben az ezeréves határt a Tatros folyónál és az Árpád-vonalat, a második világháború emlékét. Bözödújfalu emlékhelyét, amelyet elárasztott a kommunista diktatúra, hogy ne maradjon meg még az emléke sem annak a helynek, ahol 1940-ben összegyűltek a székelyek, amikor visszakaptuk Észak-Erdélyt. Jártak Fehéregyházán, ahol utoljára látták Petőfit 1849-ben. Körbe sétálták a sós vizű Medve-tavat Szovátán. Kőrispatakon a szalmamúzeumban Szőcs Lajos házigazda bemutatta a szalmakalap készítésének ősi fortélyait. A malomban végig vezették őket a „búza útján”. Székelyderzsen, az unitárius vártemplomban 600 éves freskó mesélte el nekik Szent László történetét, amikor Szent László megmenti a magyar lányt a kun karmaiból. Korondon ebédre házi kenyér, házi sajtok, házi lekvár, gyógytea és igazi helyi finomságok várták őket. Olyan ízek, amelyeket nálunk már rég elfelejtettünk. Régi mesterségekkel ismerkedhettek meg, pl. taplásszal. Előttük szőtt Zsuzsika néni a szövőszékén, majd megkóstolhatták az előttük sülő kürtőskalácsot. Korondon igazi vásári hangulatban is részük lehetett. A nárciszréten hatalmas nárciszmező fogadta őket, sőt mellette faszénégetést is láthattak. De jutott idő sportversenyekre is. Tiszteletüket tehették Farkaslakán, Tamási Áron szülőházánál és sírhelyénél. Ellátogattak a csíki csipszgyárba, ahonnan egy-egy zacskó csipsszel tértek haza. Folklóresten vettek részt, ahol több százan énekelték együtt, hogy „egy vérből valók vagyunk”.

A gyerekek Székelyföldről élményekkel gazdagon térhettek haza. Lehet, hogy még nem értik, hogy később tudatosul bennük, mit jelent összetartozni, magyarnak lenni. De ők legalább már nem úgy nőnek föl, hogy még csak nem is hallanak 100 éve elszakított testvéreinkről.

Szarvasné Joó Anikó

 

Anyák napi készülődés

Április 29-én a közelgő anyák napjára készültünk az alsó tagozatos napközis diákokkal. Ebéd után az udvaron közös énekléssel hangolódtunk a kézműves foglalkozásra. Az Orgona ága… kezdetű dal Kiss Éva tanárnő segítségével hangzott el. Ezután mindenki megtudta, milyen meglepetéssel készülhet édesanyjának, nagymamájának. Az elsős diákok hurkapálcás szívecskét készítettek, a másodikosok színes-szalagos ajándékdobozokon dolgoztak, amelybe mindenféle apró „kincset” rejtettek. A harmadik és negyedik osztályosok képeslapot színeztek-ragasztottak, amelybe kedves üzeneteket, ünnepi gondolatokat írtak. A nap izgatottsággal telt meg, mindenki igyekezett a lehető legszebb ajándékokat elkészíteni. Hétvégére így mindannyian szeretettel és hálával a szívükben, saját készítésű ajándékkal lephette meg az ünnepelteket.

Papp Gréta

Agymenők

Március 27-én és április 24-én  került sor  az Agymenők tehetséggondozó programunk  tavaszi foglalkozásaira, melynek a “Fejtörők, rejtvények”  címet adtuk.  Mindkét délutánon a logikus gondolkodáson , a csavaros  észjáráson na meg persze a csapatmunkán volt a hangsúly. A gyerekek megtanulták a sudoku alapjait, kipróbálhatták mennyire jó a térlátásuk, vagy  tudják-e milyen állat a tapír?

Számos rejtvényt megfejtve gazdagodott a szókincsük, gyarapították a szinonima szótárukat és gyakorolták a csapatban való közös munkát. A versenyszellem hajtotta őket, hiszen a foglalkozások végén mindig  kiderült ki lett a csapatok között a legjobb. Észre sem vették, hogy miközben jól érezték magukat rengeteg feladatot megoldottak, közösen gondolkodtak és sok mindent tanultak. Lelkesen várják a májusi folytatást!

Pálfi Judit

Összetartozásunk napja

2024. június 4-én iskolai ünnepség keretében megemlékeztünk a trianoni tragédiáról. A műsort a 7.a osztály tanulói adták.

Június 4-e a nemzeti összetartozás napja, nemzeti emléknap. A magyar országgyűlés 2010-ben nyilvánította a trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává. Kimondta: a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek.

Kérdezhetnénk, miért beszélünk egyáltalán róla, hiszen 100 év telt el azóta. Miért van erre szükség? A II.világháború óta agyonhallgatták a nemzetünket ért tragédiát, hallgattak határon kívül rekedt testvéreinkről. A Kádár-rendszer félt a nemzeti érzéstől, hiszen ez kovácsolta eggyé nemzetünket 1956-ban. Ideje a „kizökkent időt helyre tolni”.

A trianoni békeszerződés magyar történelem legsúlyosabb tehertétele volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia – amelynek Magyarország is része volt – az első világháborút elvesztette. A békeszerződés eredményeképpen a Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát:

Erdélyt Romániához csatolták, (1,5 millió magyart)

Felvidéket, Kárpátalját Csehszlovákiához. (1 millió magyart)

Bánát, Bácska, Muraköz, Dél-Baranya, Szerémség, Horvátország a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került. (fél millió magyar)

Őrvidéket Ausztriához csatolták. (26 ezer magyart)

Magyarország területe 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre csökkent. Lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra. 3,3 millió magyar került határon kívülre. A magyarság 1/3-a került szülőföldjén kisebbségbe. Az elcsatolt területek fele színmagyar település volt. Magyarok milliói kerültek román, jugoszláv vagy csehszlovák uralom alá. Mintha iskolánk 300 tanulójának egy harmadát, 100 gyereket kizárnánk, hogy nem tartoznak közénk, nem járhatnának ide.    

Amíg a magyarságban megvan az összetartozás tudata, az egymásért érzett felelősség, az önző egyéni érdekek és az anyagi javak hajszolása helyett, addig ez a nemzet erősödik. A történelem során minden nagy ellenfelet, amely legyőzött bennünket, túléltünk. Ha nem tiporjuk sárba, nem felejtjük el a múltunkat, erőt meríthetünk, tanulhatunk belőle.

A történelmet megváltoztatni nem tudjuk. De emlékeznünk kell, hogy a múltunkat ne feledjük. Mert aki nem ismeri és nem becsüli meg a múltját, annak nincs jövője.

Szarvasné Joó Anikó

Ismét a legsikeresebbek

Intézményünkben kiemelt szerepet kap az angol nyelv oktatása. Nagyon fontos számunkra, hogy diákjaink használható nyelvtudásra tegyenek szert és mindezt úgy, hogy motiváltak maradjanak a nyelvtanulás folyamatában.

Így nagy örömmel vettük, minkor a tankerület meghívott bennünket, angol nyelvtanárokat, hogy egy továbbképzés ( workshop ) keretén belül megismerkedjünk annak a nyelvtanulást segítő digitális applikációnak a használatával, mely segítségével a gyerekek igazi élményszerű tanulásban részesülhetnek. A neve: KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul ( KRÉTA IFM ). Ehhez az applikációhoz minden diák térítésmentesen hozzáfér és játékos, érdekes feladatok segítségével biztosítja számukra a nyelvi kompetenciák fejlesztését. Több ezer leckét bocsát a rendelkezésünkre az alapfoktól felsőfokig a mai gyerekek érdeklődési köréhez igazított témakörökkel.

Mi nagy lelkesedéssel kapcsolódtunk be az applikáció használatába és felső tagozatos diákjaink megkedvelték és előszeretettel használják a tanórákon ( rendszeresen kapnak a modulon keresztül feladatokat )  de önállóan is tevékenykednek benne a saját mobiltelefonjukról.

Ennek köszönhetően a tankerületünkben a mi iskolánk nyerte el a „Taníts a KRÉTA IFM -mel!”elnevezésű versenyben az előkelő első helyezést, melynek értelmében a mikepércsi gyerekek használták a legtöbbet és a legsikeresebben ezt a applikációt.

Kovács Judit

Nyári ügyelet

Kedves Szülők!

A nyári szünetben elérhetnek minden az alábbi módokon:

  • személyesen az alábbi napokon van lehetőségük iskolánkban hivatalos ügyek intézésére:

2024. július 10. (szerda) – 9:00 és 13:00 óra között.
2024. július 24. (szerda) – 9:00 és 13:00 óra között.
2024. augusztus 7. (szerda) – 9:00 és 13:00 óra között.
2024. augusztus 21. (szerda) – 9:00 és 13:00 óra között

  • elektronikusan a mikepercsihunyadi@gmail.com e-mail címen.

Kellemes pihenést kívánunk mindenkinek!

Az iskola vezetősége

Osztálytermi színházi nevelési előadás

Nem először találkoztak a gyerekek az interaktív színházzal, amely lehetővé teszi, hogy a fiatalok saját környezetükben, aktív részvételükkel közösen megtapasztalhassák a dráma szerepét az életükben.

Április 29-én a Csokonai Nemzeti Színház színészei jóvoltából ismét osztálytermi színházi előadáson vehettek részt a 8. évfolyam érdeklődő diákjai osztályfőnökeikkel együtt.

Az előadásuk címe ezúton a Jeruzsálem volt, mely Náthán gyermekei című művet veszi alapul. A történet a muszlim fennhatóság alatt álló Jeruzsálemben játszódik, ahol mindig is éltek zsidók. Kereszteslovagok érkeznek a városba, egyikük kiment egy égő házból egy zsidó lányt. Ezzel a cselekedettel indul a drámát átszövő játszma a három világvallás képviselői között, miközben a fiatalok csak szeretnének közelebb kerülni egymáshoz.

A történet egyszerűen, közérthetően kérdez rá a vallási toleranciára és az emberiség mibenlétére. A fiatalok számára nem az a fontos, amit az idősek tesznek, hanem az, amit ebből ők a magukénak éreznek.

Az előadás célja, hogy a drámában kibontakozó konfliktusok miértjén gondolkozzanak a résztvevő diákok, hogy a színház nyelvén keresztül körüljárják azokat a krízishelyzeteket, amelyeket végigélnek a történet szereplői.

Ismét tartalmas, szuper előadásnak voltunk részesei, mely felkeltette a gyerekek érdeklődését, nagyon aktívak és együttműködőek voltak. A színészek visszajelzése, hogy nagyon jól érezték magukat a csoporttal, jó gondolataik voltak.

Köszönjük a lehetőséget és a szervezést Szarvasné Joó Anikó kolléga nőnek.

Kajatinné Csikai Krisztina

Megemlékezés 1848. március 15-ről

MIKOR? Még alsósként álltak a mostani hatodikosok színpadon, így most különösen  emlékezeteset szerettünk volna alkotni.

HOGYAN? Természetesen félénken, magukban nem bízva kezdték el a próbákat. Egyre inkább belejöttek az általuk kiválasztott szerepekbe, s büszkén álltak társaik elé.

MIÉRT? Mert a „48-as” hősök megérdemlik, hogy méltón emlékezzünk rájuk.

2024. március 13-án a bölcsődébe és az óvoda mindkét épületébe meghívást kaptunk. A kicsik ünneplőbe öltözve, kokárdákkal a mellkasukon vártak bennünket. Nagy izgalommal, még nagyobb fegyelemmel kísérték végig a rövid versrészletekkell, tánccal színesített megemlékezést. Az ovisok minden csoportja közösen szavalt nekünk, az előadás végén pedig ajándékokkal távoztunk.

14-én az alsósok 10 órától, a felsősök 11 órától ülhettek a képzeletbeli színpad elé a tornateremben, melynek dekorációját maguk a hatodikos diákok készítették.

A műsort néptánc betét színesítette, lányainkhoz 2 derék fiatalember csatlakozott: Kovács Gergő és Tószegi Ádám személyében.

A hangtechnikáért, képek vetítéséért Rácz Bendegúzt illeti hatalmas köszönet. Hálás vagyok kollégáimnak: Pálinkás Antalnénak, Czirják Erikának, Török Gergelynek, Hajdu Piroskának a műsor összeállításában és a próbák lebonyolításában, a tornaterem díszítésében nyújtott segítségért.

Szereplő gyerekek: 6.a osztályból: Bodnár Dominik, Csegezi Roland, Györösi Dávid, Karap Levente, Kerekes Liza, Miskolczi Erika, Parti Vivien, Tóth Kristóf, Tutor László, Varga Vivien, Vass Csenge,  Veselényi Viktória, Vigh Edit. A 6. b osztályból: Balogh Zsófi, Gulyás Gabriella, Lovász Vivien, Kelemen Sára, Hozdik Larina, Molnár Bálint, Regula Bence, Küzmös Szilárd

Kovácsné Bíró Annamária

 

Agymenők

Március 27-én és április 24-én  került sor  az Agymenők tehetséggondozó programunk  tavaszi foglalkozásaira, melynek a “Fejtörők, rejtvények”  címet adtuk.  Mindkét délutánon a logikus gondolkodáson , a csavaros  észjáráson na meg persze a csapatmunkán volt a hangsúly. A gyerekek megtanulták a sudoku alapjait, kipróbálhatták mennyire jó a térlátásuk, vagy  tudják-e milyen állat a tapír?

Számos rejtvényt megfejtve gazdagodott a szókincsük, gyarapították a szinonima szótárukat és gyakorolták a csapatban való közös munkát. A versenyszellem hajtotta őket, hiszen a foglalkozások végén mindig  kiderült ki lett a csapatok között a legjobb. Észre sem vették, hogy miközben jól érezték magukat rengeteg feladatot megoldottak, közösen gondolkodtak és sok mindent tanultak. Lelkesen várják a májusi folytatást!

Pálfi Judit

 Természettudományos nap Budapesten

2024. április 20-án hagyományainkhoz hűen a hatodikosok nagy részével Budapestre utaztunk. Célunk egy kellemes és hasznos program végrehajtása volt. A természettudományok iránti érdeklődés felkeltése játékos formában, látványos elemek segítségével. Ehhez kiváló helyszín a Csodák palotája és a Természettudományi Múzeum. Sok kísérlet, érdekes bemutató várt ránk, melyben tanulóink is aktívan részt vettek.  A közös megismerés és játék jókedvűvé tette őket. A kalandozások után szép napsütéses időben átsétáltunk a Margithídon, majd a múzeumhoz utazásunk során láthattuk a Duna partján elhelyezkedő történelmi épületeket, hidakat, emlékműveket. A Természettudományi múzeum kiállítása mindig csodálkozásra készteti a látogatókat. Sok szép ásvány, kitömött állatok, termések, fafélék….itt is sok mindent ki lehetett próbálni, nem csak nézni. A látogatás után már csak az útravaló ennivalók beszerzése volt hátra, és élményekkel gazdagon hazavonatoztunk. Vidám, tartalmas nap állt mögöttünk. A felnőttek részérők nyugodtan mondhatom: jövőre visszatérünk. 

Pálinkás Antalné