2026. január 14-én első alkalommal rendezték meg a Közlekedésbiztonsági Napot és
Versenyt Derecskén, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőrfőkapitányság, a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ, valamint a Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium közreműködésével.
A rendezvényen a tankerületből 8 iskola összesen 44 tanulója vett részt. A verseny célja az
általános iskolai tanulók közlekedési ismereteinek elméleti és gyakorlati fejlesztése volt. Az
ünnepélyes megnyitó után következett egy KRESZ-teszt, ezután pedig egy kerékpáros
akadálypályán mérték össze tudásukat a versenyzők. A nap során a résztvevők izgalmas
rendőrségi bemutatókat is láthattak, többek között kutyás bemutatót, lézerlövészetet,
helyszínelést, valamint a traffipax és drón használatát is megismerhették.
Az eredményhirdetésre 13 óra után került sor. Csapatunk becsülettel helytállt, nem riadt
vissza a kerékpáros akadálypálya kihívásaitól sem, pedig a feladatok korántsem voltak
könnyűek. A mezőnyben végül szép eredménnyel az 5. helyen végeztek.
Csapattagok: Balogh Zsófi Kitti (8. b), Csegezi Roland Dusán (8. a), Kelemen Sára (8. b),
Tóth Kristóf (8. a).
Kelemenné Hortobágyi Ilona
igazgatóhelyettes