Az Agórában jártunk

Felső tagozatos diákjainkkal március 20-án a debreceni Agóra Tudományos Élményközpontba tettünk látogatást. Az interaktív térben több, mint negyven tudományos illetve interaktív játékot próbálhattunk ki. Időutazáson vehettünk részt a planetáriumban, megtudtuk  mit láthatott Galilei a távcsövében, s hogyan jutott arra a következtetésre, hogy nem a Föld a világ közepe. Látványos kísérleti bemutató keretében megtudtuk, hogy mik azok a szikrák, és hogyan jönnek létre a villámok. Bátrabb diákjaink kísérleti alanyokká váltak, s bebizonyították, hogy az emberi test vezeti az áramot.  Az előadás után egy zongorabillentyűzet segítségével megszólaltattuk a Tesla-tekercset is. A tudomány és a természet számtalan csodáját ismerhettük meg ezen a kellemes tavaszi programon.

Köszönjük a lehetőséget!

Kelemenné Hortobágyi Ilona