Biciklitúra

Az immár hagyománnyá vált biciklitúrát az idén már tizenötödik alkalommal rendeztük meg. Tizennyolc kisebb-nagyobb diák vágott neki elszántan a Nagykerekibe vezető útnak. A túra nemcsak a biciklizésről szólt, hanem nagyon sok érdekes dolgot láthattunk. Először megpihentünk a Berettyó partján, majd Bocskai István fejedelemmel kerültünk ” közeli ismeretségbe”. Kismarján a családi kripta és a kastélydomb mellett gyönyörűen faragott székelykapukat is láthattunk.
Nagykerekiben a Bocskai- kastélyban a fejedelem története mellett a papírfonás művészetét is megcsodálhattuk, sőt vásárolhattunk az így készült dísztárgyakból. Igaz, hogy hazaérve a gyerekek azt állították, hogy még soha nem örültek ennyire az iskola látványának, de megígérték, hogy jövőre is eljönnek.

Szil András