2021/2022 kategória bejegyzései

Agymenők

Az Agymenők, tehetséggondozó újabb foglalkozása, 2022. február 23-án került megrendezésre.

Nagy örömömre, a gyerekek nagyon nagy lelkesedéssel érkeztek. A csapatok kialakítása után, többféle  anyanyelvi fejtörő feladatokban sikerült összemérniük a tudásukat, ahol nemcsak a jó válasz, hanem a gyorsaság is számított.  Érezhető volt az izgalom, az egészséges versenyszellem és a győzni akarás. 

Nagyon hamar elrepült az idő, és a foglalkozás végét elégedetten zártuk, ahonnan a gyerekek mosolyogva távoztak.

Márciusban újra találkozunk!

Holczerné Bodnár Adél

Egyiptom világa

Múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt ötödikes tanulóink a debreceni Déri Múzeumban a Lázár Ervin Program keretében. A gyerekek bepillantottak az ókori Egyiptom világába. Múzeumpedagógus segítségével tanulmányozták, hogyan öltözködtek az egyiptomiak, miért festették a szemüket, hogyan temetkeztek, hogyan és miért készítették a múmiákat. Az egyiptomi sírkamrát idéző kiállítási terem falán felismerhették az egyiptomiak isteneit. Ügyesen kamatoztatták  történelemórán szerzett ismereteiket.

Köszönjük a lehetőséget azok nevében is, akik először jártak a Déri Múzeumban.

Szarvasné Anikó

Agymenők

Az Agymenők, tehetséggondozó idei első foglalkozása, 2022. január 05-én, szerdán zajlott.

A diákok már nagyon várták, hogy megmérettessék magukat a játékos anyanyelvi feladatokon. A lelkes, harmadikos és negyedikes tanulók nagy kedvvel és örömmel dolgoztak együtt a nyelvi fejtörőkön. A csapatok kialakításánál fontos szempont volt, hogy minden osztályból legyen egy-egy tanuló, ezzel erősítve az osztályok közötti összefogást, együttműködést.

A tehetséges tanulók összemérték logikai gondolkodásukat, helyesírási készségüket, szólások, közmondások, valamint a nyelvújítás korából származó szavak felismerését, amelyet nagy nevetés kísért. Gondolok itt, hogy mi a „gőzpöfögészeti tovalöködönc” vagy „orrfuvolászati négyzetrongy”, és büszkén mondhatom, hogy ez sem fogott ki a gyerekeken. 

Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat! Februárban újra találkozunk!

Holczerné Bodnár Adél

 

Tavaszváró

2022. január 27-én a hatodik évfolyam tanulóival a Lázár Ervin Program keretében a Fővárosi Nagycirkuszban jártunk. Közép-Európa egyetlen, egész évben nyitva tartó kőcirkuszában a  Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál díjazott produkcióiból összeállított Tavaszváró – Fesztivál + című műsort tekinthettük meg. Magyarország több száz éves cirkuszi múltra tekint vissza. Fellépett a műsorban Richter Kevin, aki akrobatika csoportjával kápráztatta el a közönséget, valamint Varga’s Huan, aki többgenerációs artistadinasztiák leszármazottja. A műsorszámok között a világ-, Európa-és magyar bajnok táncművészekből álló balettkar varázsolta elénk a tavaszt. A Fővárosi Nagycirkusz manézsán díjnyertes, világhírű produkciókat láthattunk (deszka, perzs, hand to hand, korlát, akrobatika, hulahopp a levegőben, székegyensúlyozó, létraperzs, kutyaszám, bohóc, zsonglőr, lengőkötél). Köszönjük a segítséget Editke néninek és Anikó néninek.

Kelemenné Hortobágyi Ilona
Kajatinné Csikai Krisztina

 

A legjobb meseíró

Ebben a tanévben újra meseíró pályázatot hirdetett a konyári Művelődési és Ifjúsági Ház, Könyvtár. Konyár évek óta elkötelezett munkát végez a tehetséggondozás és a magyar népmesevilág hagyományainak ápolása terén. Iskolánkat két tanuló képviselte, Rácz Attila ( 5.a), és Kelemen Zsófia (8.b).

Nagy örömünkre újra tehetséges diákunk, Kelemen Zsófia 8.b osztályos tanulónk hozta el a fődíjat  „Az elveszett rímek” című ötletes, modern meséjével. Gratulálunk a szép sikerhez!

Szarvasné Joó Anikó

Maradjatok jók – ha tudtok! (State buoni se potete)

A Lázár Ervin program keretében 2021.12.16-án busz érkezett értünk, s a nyolcadik évfolyam Budapestre utazott a Pesti Magyar Színházba, ahol

Vajda Katalin: Legyetek jók, ha tudtok! című 
zenés játékát tekintette meg két felvonásban.

Luigi Magni és Bernardino Zapponi filmje alapján készült a mű
Pehr Klára fordításában. Zenéjét Angelo Branduardi szerezte.

Az 1500-as évek Rómájában játszódó színdarab Néri Szent Fülöp életét dolgozza fel. aki nem szabályok szerint éli meg a hitét, hanem puszta jósággal, és ezt tanítja a koldus gyerekeknek is. A sátánnak ez nagyon nem tetszik, mivel hatalmát látja veszélyben. Megindul a jó és a rossz küzdelme, melynek központjában Cirifischio, az éles eszű, melegszívű római utcagyerek áll.

Remek színészek (Fülöp atya: Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai díjas művész), gyermekszereplők és a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei előadásában egy nagyszerű, szórakoztató és meghatóan tanulságos musical-t láthattunk.

Köszönjük a lehetőséget a tanulók nevében.

Kovácsné Biró Annamária és Szarvasné Joó Anikó

Karácsonyi műsor

2021. december 13-án, a mikepércsi televízió rögzítette a 4. osztályos tanulók, karácsonyi műsorát.

A műsorra szívvel, lélekkel készültünk, hiszen a Karácsony, a keresztény ünnepkörben az egyik legnagyobb esemény, így minden ember szívében megerősödik a szeretet, a békesség, az öröm és a családi összetartozás érzése.

A gyönyörű versek, karácsonyi énekek mellett, a Koldusének színdarabunk éppen a szeretetről, annak a visszaszerzéséről szól, ahol a keménykezű, szeretet nélküli király, hogyan próbálja meg visszaszerezni a családját. Ennek a gyönyörű történetnek a végén pedig kiderül, hogy a szeretet, minden nehézséget legyőz.

Rohanó világunk legnagyobb ajándéka, ha családunk körében, szeretetben tölthetjük el ezt az ünnepet.

Áldott Ünnepeket kívánunk!

Holczerné Bodnár Adél és Kádárné Erdei Judit (felkészítő pedagógusok)

A muzsika és a mese világa

Iskolánk negyedik évfolyama 2021. december 16-án a LEP ( Lázár Ervin Program ) keretében vett részt Derecskén a Városi Művelődési Házban rendezett programon. A meghirdetett előzetes szerint a Fehérlófia című előadást néztük-hallgattuk meg tanulóinkkal a debreceni Kodály Filharmónikusok előadásában. Az érdekes, zenés délelőtt különlegessége abban állt, hogy egy nagyon kedves narrátor bácsi mesélte a népmesét, miközben a zenekar minden hangszer erejét bevetve kísérte muzsikájával az elhangzott részleteket. A történet érdekessége-az élő zenei, prózai előadáson kívül azt is felölelte, hogy maga a  kortárs zeneszerző, a hölgy vezényelte saját darabját. Igen interaktív volt a produkció-hiszen az egyes részletek között a gyermek közönség véleményét és figyelmét is nyomon követték- kérdés-felelet formájában. A mese ismerői is meglepődtek azon, hogy milyen élvezetessé lehetett tenni így egy irodalmi alkotást és jóval könnyebben érezhettük, hallhattuk az egyes jellemek és események érzelmeit eme zenei aláfestés segítségével. A nagyszámú nézőközönség tapsa és tetszése bizonyította, hogy a komolyzene is lehet élvezhető, érthető a kisiskolások számára. Köszönjük a lehetőséget, nagyszerű élménnyel gazdagodtunk!

Kádárné Erdei Judit

Karácsonyi délután a napköziben

A napközis gyerekek december 17-én, pénteken tartották a karácsonyi délutánt.

Ennek keretében kézműves ajándékokat, dekorációt készítettünk. Az 1. osztályosok képeslapot, a 2. osztályosok karácsonyi gyertyás képet rajzoltak, ragasztottak színes papírból csillámmal. A 3. osztályosok tarkabarka kéznyomatokból készítettek karácsonyfát, míg a 4.-esek karácsonyi asztali tálat kötöttek fenyőág, oázis tégla, gyertya, toboz, szalag és apró díszek segítségével.

A kézműves foglalkozást gyertyagyújtás és zenés közös éneklés követte. Az alsósok felsorakoztak az iskola karácsonyfája körül, ahol immár mind a négy gyertya égett: a Hit, az Öröm, a Remény és a Szeretet is velünk volt. Együtt elénekeltük a Kiskarácsony, Nagykarácsony… kezdetű dalt. A karácsonyi délutánt a Szent Karácsony eljött… kezdetű ének zárta. A gyerekek nagyon lelkesen és szépen énekeltek meghitt pillanatot szerezve ezzel egymásnak és nekünk is. Az általuk készített ajándékot is örömmel vitték haza.

Kiss Éva
projektnap felelős