2021/2022 kategória bejegyzései

LEP – Eltáncolt cipellők

A Lázár Ervin Program keretében, a Gardrób Művészeti Csoport előadásában tekinthették meg iskolánk első osztályos diákjai az Eltáncolt cipellők című bukovinai székely népmese feldolgozását. Az előadásra november 22-én került sor a Derecskei Városi Művelődési Központban, ahol a tankerület más intézményéből is látogattak el diákok.

Az interaktív darab egy tündérmesébe repítette a kicsiket, akik nagy lelkesedéssel vettek részt a juhászlegény kalandjaiban és segítették, hogy a királylány kezét elnyerhesse. A klasszikus komolyzenével kísért, élőszereplős bábelőadás minden pillanatát nagyon élvezték a diákok, akik 45 percen keresztül aktív részesei, szereplői lehettek ennek a varázslatos tündérmesének.

Az előadást a letisztultság és egyszerűség jellemezte, ennek ellenére a gyerekek életre szóló élménnyel gazdagodhattak.

Sápi Ildikó

Lázár Ervin Program: Bambi

2021. november 29-én a Lázár Ervin Program keretében a 2. évfolyam tanulói Derecskén a Művelődési Házban a Bambi című zenés mesejátékot tekintették meg.  A közismert mese új színpadi feldolgozása szeretetről, szerelemről, barátságról szólt.A megszületéstől a felnőtté válásig kísérhetjük útján a főhőst, sok kalandon keresztül. Az előadást Pogány Judit művésznő hangja tette még emlékezetesebbé. Nagyon jól éreztük magunkat, élményekkel telve jöttek haza diákjaink.

Pálfi Judit

Agymenők

Már türelmetlenül várták a gyerekek az agymenők következő foglalkozását. November 24-i alkalomkor vegyes csapatokban játszottak a gyerekek. A csoportokat két negyedikes és egy harmadikos tanuló alkotta, hat csapat vetélkedett egymással. Különleges makrofotókat kellett felismerniük, amelyek hétköznapi tárgyaknak nagyon izgalmas részleteit mutatták meg.

A makrofotó olyan perspektívát és részleteket mutat meg, amelyek az átlagos nézőpontból nem láthatók vagy elkerülik figyelmünket. Az emberi szem a 30–40 cm távolságban lévő részletekre fókuszál. Az ennél közelebbi képalkotó elemek szabad szemmel nézve nem élesek. Így gyakran észre sem vesszük azokat az érdekes és szép képalkotó elemeket – legalábbis a részletekre nem figyelünk.

A játék során a képek megmutatták számukra a világnak az emberi szem számára láthatatlan dolgait. A vetélkedő alatt nem a versengés volt a lényeg, a felfedezés!

A gyerekek is rácsodálkoztak ezekre a különleges képekre.

Nagyon élvezték ezt a különleges felfedezést!

Almásiné Szentjóbi Ildikó

Újra Szupermaraton!

Idén újra megrendezésre került az Organica FX Running Nagyvárad- Debrecen Szupermaraton 2021. október 24-én. A verseny mottója: “A futás szeretete minden határon átível.”Vasárnap délután lelkes diákjainkkal együtt vártuk a versenyzőket az iskola melletti parkolóban. A futók a 85 km-es távot több kategóriában teljesítették. Településünk volt az utolsó váltópont, így jól esett a versenyzőknek az utolsó szakaszon a szurkolás. Településünk önkormányzata frissítőkkel várta az érkezőket. Diákjaink is kaptak a finomságokból, melyet ezúton is köszönünk. Kellemes vasárnap délutánt töltöttünk együtt. Köszönjük a lehetőséget!

Kelemenné Hortobágyi Ilona

Iskolánkba is ellátogatott a Mikulás!

“Jön már, itt a Mikulás!
Fehérprémes, hósapkás
Hétmérföldes csizmája,
a világot bejárja.”
(Czeglédi Gabriella: Jön a Mikulás)

December 06-án délelőtt sok kíváncsi gyerekszem leste-várta izgatottan, érkezik-e iskolánkba is a Mikulás. Nagy örömükre korán  reggel már a legkisebbek ajtaján kopogtatott, hogy aztán sorban minden alsós kisdiákhoz időben eljusson. A gyerekek dallal, verssel várták, és nem is  jött üres kézzel, a puttonya telis-teli volt mindenféle finomsággal, amiből mindenkinek jutott. Az alsós gyerekek ajándékozása után sem ürült ki a zsákja, sőt, a felsős gyerekekhez is ellátogatott. Igaz a rénszarvasait és a szánját nem láttuk, de a krampuszaival találkozhattunk. Krampuszai már az előző héten üzentek, hogy aki pirosban vagy zöldben jön, megjutalmazzák egy-egy szaloncukorral. Diákjaink lelkesen pirosban és zöldben várták a nagyszakállút. Zsákjából  a szaloncukor mellett sok-sok finomság is előkerült.

Reméljük jövőre is meglátogat minket!

Pálfi Judit, Kelemenné Hortobágyi Ilona

Mikulás sportnap

A 3. projekt nap a sportnap volt a Mikulás nap jegyében… Sport délutánt tartottunk iskolánkban délután. 14:00- kor gyülekeztünk az udvaron, majd osztályonként felsorakoztunk, és elkezdődött a sorverseny.

Első feladat csak bemelegítés volt, az akadályt megkerülve kellett minél hamarabb visszafutni a társaikhoz a gyereknek.

Második feladat labdával megkerülni az akadályt, következő feladatban hullahopp karikán bújtak át, majd Mikulás sapkában történt a versengés egy nagy megrakott zsákot cipelve futottak vissza a kiinduló pontra a gyerekek, átadva a sapkát és a zsákot is a következő embernek. Ezután kis labdát kellett gyűjteni a zsákba, persze időre, majd Mikulás csomaggal történt a következő megmérettetés.

Végül egymás vállába kapaszkodva vonatoztunk, úgy hogy a szerelvény ne szakadjon el… Nem szegte kedvünk sem a hideg idő, sem a fáradtság, újra vonatozásba kezdtünk, közben szólt a Megy a gőzös…amit hangosan boldogan énekeltünk! Az időnkből hátra maradt 10 percben zenét hallgattunk, táncoltunk. Mindenki nagyon jól érezte magát. Jutalmul pedig egy nagy csomag cukrot kapott minden csoport.

Nagy Magdolna

„Házhoz megyünk”

Ismét iskolánkban jártak a debreceni Csokonai Színház művészei 2021. december 6-án. Nyolcadik osztályos tanulóink a Jeruzsálem című darabot tekinthették meg. A produkcióban Mészáros Ibolya, Mercs János és Csata Zsolt,  a Csokonai Színház kitűnő színművészei játszottak.

Az előadás különlegessége az volt, hogy intim térben, a gyerekek saját környezetében, a diákok szeme előtt zajlott. A játékot drámapedagógiai részek szakították meg, melyekben a diákok aktívan bekapcsolódtak  a történet alakításába, értelmezésébe. Közösen gondolkoztak a drámában kibontakozó konfliktusok miértjén, a háború értelmetlenségén, a vallási ellentétek, előítéletek, gyűlölködés okain. Reméljük, az előadás felejthetetlen élmény marad diákjaink számára!

Szarvasné Joó Anikó

Őszi tárlat

Az idei ősz is csodálatos színekkel ajándékozott meg minket. Rajz órákon is igyekeztünk visszahozni az ősz hangulatát , színekben ,formákban.

2. osztályban tanultunk színeket keverni, teret kitölteni.
3. osztályban Vincent van Gogh képén figyeltük a művész kifejező eszközeit majd reprodukció készítettünk, természetesen a legjobb, hogy mindenkinek érezhető  az egyénisége az alkotásokon.

Csoportmunkában is sikerült együttműködniük a gyereknek így hozták létre a ,,nyitóképet,, 

,,Az őszi szél a fák lombjába mar
A föld színét festi a rőt avar.,,

Nagy Erika

Herkules

A Lázár Ervin program keretében 2021. november 17 -én a harmadik és az ötödik osztályos diákjainkkal Hajdúböszörménybe látogattunk el. Mivel az autópályán mentünk, így lehetőségünk volt az eladás előtt egy rövid kis sétára is ennek a kisvárosnak a csodálatos főterén.

Herkules – a kezdetek című mesejáték ősbemutatóját tekintettük meg a Csokonai Színház előadásában.

A történet a mitológiai időkben játszódik. A tizenhárom éves Herkules nem érzi jól magát falujában, ahol a közösség nyomorog. Úgy gondolja, többre hivatott, az istenek között a helye. Elindul otthonról, hogy megmutassa a világnak és az olümposziaknak, hogy mire képes. A történetet a kamasz Herkules útján keresztül mutatja be a darab. A mitológiai történet megértését segítette, hogy a mai korban játszódott. A mai modern nyelvezet, a díszlet, a jelmezek és a modern zenei világ közelebb hozta a történetet a gyerekhez. A darab mondanivalóját is jól szemléltette az előadás, az egyéni vágyak és a közösséghez való tartozás között lévő ellentétet.

Színvonalas XXI. századi színházi előadásban volt részünk. Nagyon élvezték a bemutatót, különösen tetszettek nekik a rap zenei betétek, melyet közösen énekeltek az előadókkal.

Köszönjük ezt a fantasztikus színházi élményt!

Almásiné Szentjóbi Ildikó

Ovisuli

Kedves Ovisulis Gyerekek és Szülők!

A járványügyi helyzet miatt, az Ovisulis foglalkozásaink egyenlőre elmaradnak!! Amint a helyzet engedi folytatjuk!
   
                                                                          Feketéné Györfi Erika
                                                                        Intézményvezető-helyettes