Csak nekünk játszott a Vojtina Bábszínház

December 16-án iskolánk 120 tanulója és 12 pedagógusa buszra szálltunk, hogy közösen felfedezzük a Vojtina Bábszínházat – hisz iskolai szintű szervezésben még nem jártunk ott.

Ahogy beléptünk, az épület falait, mennyezetét mesébe illő díszletek ékesítették, éreztetve hogy a mesebirodalom előszobájában vagyunk.  Méltó felvezetés volt Gimesi Dóra
író, rendező Óriásölő Margaret meséjéhez, ami egy élőzenés, bábos hőstörténet, lovagregény. Az iskolás közönségnek szól a bátorságról, az önazonosságról és a történetmesélés erejéről. Üzenete, hogy minden kornak szüksége van hősökre, de mesemondókra is, hogy a hősök tettei fennmaradhassanak.

Mindenkit magával ragadott a mesedarab, így szép élménnyel várhatjuk a mesebérletünk második, tavasszal sorra kerülő előadását.

A felsős tanulók és az alsósok nagyjai ráadásként egy sétát tehettek és általa élvezhették a debreceni advent kavalkádját, káprázatos fényáradatát.

Gulyás Erzsébet