FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT

Az idei évben is lelkesen csatlakoztunk az április 25-29-ig tartó Fenntarthatósági Témahéthez.  A témahét kiemelt témái: a víz, az egészségvédelem, a felelős fogyasztás és a hulladék voltak. Valamennyi osztály életkorának megfelelően dolgozta fel a felkínált témákat. 

A két első osztályban a víz és az egészségvédelem köré épültek a témahéten feldolgozásra került anyagok.  Magyar órákon megismerkedtek a vízpart élővilágával, feldolgoztak és megtanultak verset, matematika órán megoldottak témával kapcsolatos feladványokat. A testápolás, a mindennapos tisztálkodás jegyében készítettek képeket, kézműveskedtek és természetesen nem feledkeztek el a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról sem.  A hét zárásaként pedig virágot ültettek a fenntartható környezet jegyében. A másodikosok ismeretterjesztő mesét néztek a víz körforgásáról, lerajzolták miért közös kincsünk a víz, hogyan vigyázhatunk rá. Rajz órán színes halacskák készültek, az egészséges életmód jegyében terítési versenyt rendeztek, az újrahasznosítás fontosságát kiemelve pedig tojástartóból sárkányt, virágot, műanyag kupakokból medúzát készítettek. A hét zárásaként pedig az elsősökhöz hasonlóan gyönyörű virágok ültetésével szépítették iskolánkat. A harmadikosok a „Szeresd a virágot” projektet választották a hét témájául. Látogatást tettek egy virágkereskedésben, megtekintettek egy fóliasátrat is, ahol sok új információval gazdagodtak a növények szaporításáról, gondozásáról. A látogatás során kapott árvácskákat saját maguk ültették el virágládákba, szépítve ezzel tantermük ablakait. A virágokról és a gyógynövényekről szólt ezen a héten minden. Olvastak és feldolgoztak ezzel kapcsolatos meséket, verseket. Kóstoltak citromfű –és mentateát, az újrahasznosítás jegyében joghurtos poharakba mentát ültettek, melyet mindenki hazavihetett.  Rajz órán virágplakátot készítettek, ének órán csokorba gyűjtötték a virágról szóló dalokat, népi játékokat játszottak. Gyökereztető falat is készítettek, esztétikusabbá téve az osztálytermüket. A negyedik osztályosok szintén a” Közös kincsünk a víz” projektet valósították meg. Erre épültek az órák változatos feladatokkal, oktatófilmekkel, versenyekkel színesítve azokat. Készült CD lemezből halacska, tornáztak vizespalackokkal fejlesztve az állóképességüket és közben megtanultak minden fontos ismeretanyagot a vízről. Többek között azt is, mi is az a vízlábnyom. A rajzórák témái is a víz köré épültek és szebbnél szebb rajzok készültek vizeink élővilágáról. A témahét jókedvűen telt, a gyerekek számos ismerettel gazdagodtak miközben maguk is részesévé váltak Földünk megóvásának.

Pálfi Judit