Hegyi túra a Bükkben

A Borsod-Abaúj – Zemplén Megyei Természetbarát Szövetség minden évben megrendezi a “Népek tavasza” elnevezésű emléktúrát március 15-én a forradalom tiszteletére.
Tibi bácsi lelkes szervező munkájának köszönhetően harminc gyerekkel nekivágtunk az útnak.
Útközben nem unatkoztunk, hisz testnevelőnk profi idegenvezetőként beszélt az útba eső tudnivalókról, érdekességekről, agyunkat is nevelve.
Mások is bátrak voltak: kb. kétezer ember gyűlt össze a Csanyik-völgyben.
A csapatokat egymás után egyenként indították térképpel ellátva.
Lehetett választani 10 km-es és 13 km-es távot egyaránt.
A terep nem volt nehéz, egyetlen komoly emelkedőn kellett felkapaszkodni, az Ostoros nevű csúcsra. Innen gyönyörű panoráma nyílt Miskolcra és a környező hegyekre.
A kora tavaszi erdőben már kezdtek zöldellni a bokrok, és néháy színes virág is pompázott. Madárdalt még csak elvétve hallhattunk, s a sok csoport zaja az állatokat is elriasztotta.Kettőt azért így is láthattunk: egy elpusztult vaddisznó maradványait és egy földön vidáman szökdécselő mókust, aki bizonyára nem akarta eltörni a lábát, ezért nem ment a fára.
A célba érkezéskor zsíroskenyérhegyek fogadtak forró tea kíséretében, de magasságuk viharos gyorsasággal csökkent a gyaloglásban megéhezett társaságnak köszönhetően.
A jól sikerült program zárásaként mindenki emléklapot és kitűzőt kapott.
Ezután Lillafüredre buszoztunk. Ahogy megérkeztünk, eleredt az eső, így a függőkert és a Szinva-vízesés megtekintése helyett be kellett érnünk a büfésekkel és a bazárosokkal. Persze ezt a gyerekek cseppet sem bánták, hiszen erősen égette a zsebüket a zsebpénz, melytől itt könnyen meg tudtak szabadulni.
A hazafele vezető úton sem unatkozhattunk.
Ismét Tibi bácsi gondoskodott az ébren tartásról.
A napi programmal kapcsolatos, szinte hazáig tartó kvíz során sokan lettek csipsztulajdonosok.
Mindenki élményekkel telve, és a jövő március 15-i programját előre eldöntve érkezett haza.
A túrán készült fotók itt találhatók.

Szil András