Nem kisebb feladatra vállalkozott iskolánk hat tanulója – Bene Balázs 7.a osztályos tanuló,
Csongrádi Áron, Dézsi Alíz, Lénárt László, Pál Marcell és Simon Levente 6.osztályos tanulók
– , mint arra, hogy még a tavaszi szünet előtt letegyék az ELTE Origó Nyelvvizsga Centrum
komplex angol Junior nyelvvizsgáját.
Ők mindannyian kiválóan teljesítenek a tanórákon, így szaktanárként kíváncsi voltam, hogy egy külső megmérettetésen, valódi vizsgahelyzetben hogyan tudnak számot adni
nyelvtudásukról.
A Junior vizsga feladatai komplexek, a gyerekek mind a négy nyelvi készségeit mérik; az
olvasás utáni szövegértést, a hallott szöveg értését, az íráskészséget, a beszédértést és a
beszédkészséget.
A Debreceni Nyelviskola szervezésében, a tavaszi szünet előtt, április 15-én került
megrendezésre a Junior vizsga. Mind az írásbeli, mind pedig a szóbeli részt egy délután
kellett teljesíteniük a gyerekeknek. Nagy volt az izgalom, de az írásbeli vizsga után
önbizalommal telve, oldott hangulatban ment a vizsgáztatóval folytatott közvetlen beszélgetés és a képleírás is a szóbeli vizsgán. Eredményeket akkor még nem tudtunk, de a mosolygós arcokat elnézve bíztam a sikerben.
A nyelviskola email-ben tájékoztatott bennünket arról, hogy mind a hat tanuló sikeres
nyelvvizsgát tett, méghozzá nem is akármilyen eredménnyel. Ketten 100% -os teljesítményt nyújtottak, a többiek pedig 84 % és 98 % közötti sikerességgel teljesítettek.
A Junior nyelvvizsga nemcsak egy jó ugródeszka a gyerekeknek a középfokú nyelvvizsga
felé, de számomra diákjaim nyelvtudásának felmérésével kiváló visszajelzést kaptam
nyelvtanári munkám eredményességéről is.
Kovács Judit