Jó hangulatú, színes műsorral ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját január 30-án, amely
egyben az iskola 5. projektnapja is volt. A tornaterem ezen a délelőttön megtelt zenével,
versekkel és felszabadult, vidám gyerekekkel, hiszen az alsó tagozatos tanulók együtt
emlékezhettek meg nemzeti kultúránk értékeiről. Külön öröm volt számunkra, hogy a
Csodavár Óvoda Margaréta csoportja is ellátogatott az eseményre.
Az emléknap történetének rövid felvázolásából a gyerekek megtudhatták, miért kapcsolódik január 22-e Kölcsey Ferenc Himnuszához, és miért fontos, hogy őrizzük és továbbadjuk kulturális hagyományainkat.
A megnyitót követően Nagy Kevin és Rőth Marcell, a 4.a osztály tanulói szavalták el a
Himnusz első versszakát, amely ünnepélyes, mégis bensőséges hangulatot teremtett.
A műsor során többször is nagy taps fogadta Hodossi Máté zenészt, aki interaktív gyerekdalos előadásával hamar megnyerte a közönséget. A dalokba és ritmusokba lelkesen kapcsolódtak be a gyerekek, így a zene valódi közös élménnyé vált.
Külön színfoltot jelentett az óvodások éneklése, valamint a hangszeres produkciók. A 4. a
osztályosok közül Fekete Botond furulyajátéka, Varga Eszter citeraszólója és Nagy Natália
népdalcsokra mind hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar zenei hagyományok több oldalról is megszólaljanak.
Az irodalom sem maradt háttérben: a 4.b osztály tanulói közül Lakatos Emília Zsanna József Attila Tiszta szívvel, Bagi Boglárka pedig Weöres Sándor Fülemüle című versét szavalta el.
Az ünnepi délelőtt végére minden résztvevő gazdagabb lett egy közös élménnyel. A műsor
nemcsak megemlékezés volt, hanem igazi örömünnep, ahol a magyar kultúra játékosan,
gyerekekhez közel álló módon kelhetett életre.
Czirják Erika