Nyílt órák az első évfolyamon

November 12-én az 1.a osztályban, és az 1. számú napközis csoportban,  november 15-én pedig az 1.b osztályban és a 2. számú napközis csoportban tartottak pedagógusaink nyílt órákat, foglalkozásokat, ahol, az oktató-nevelő munka iránt érdeklődők számára bepillantást engedtünk az iskola hétköznapjaiba. Magyar, matematika és angolnyelv órák óravezetéséről, tanítási módszereiről szerezhettek információt a szülők és az óvónők.  A részvétel mindkét osztályban igen magas volt, ez is bizonyítja a szülők felelősségteljes szerepvállalását, az iskolával való együttműködését.

Meddig jutottak? Milyen munka folyik itt? Ezek a kérdések érdekelték leginkább a szülőket, és mi büszkén mutattuk meg felkészült pedagógusaink és lelkes kisdiákjaink mindennapjait. A játékos, de munkás délelőttöket, vidám hangulatú, de tartalmas napközis foglalkozások zárták.

Reméljük, a szülők megítélése is pozitív volt, és azzal a véleménnyel mentek haza iskolánkból, hogy nagyon jó kezekben vannak gyermekeik.

Feketéné Györfi Erika
intézményvezető-helyettes