Ovisuli

Már sokadik alkalommal mondhatjuk el, hogy nagy sikerrel folynak iskolánkban az Ovisulis foglalkozások.
Február 18-án, a megszokott csapattal, Gulyás Erzsébet és Pásztorné Pálfi Judit tanítónőkkel a farsang jegyében tartottuk a foglalkozást.
Képességfejlesztő feladatok mellett álarcokat is festettünk, mindenki örömére.
Amíg a gyerekek játékosan dolgoztak, addig Vatainé Facsar Veronika, az AMI vezetője tartott tájékoztatót a szülőknek a művészeti iskoláról, a következő tanévben induló tanszakokról, lehetőségekről.
A már megszokott kis csapat mellett most is láttunk új gyermekarcokat a foglalkozáson, aminek nagyon örültünk.
A márciusi, utolsó foglalkozásunkra szeretettel meghívunk minden olyan kisgyereket, aki már legalább egyszer eljött az Ovisuliba.
Nagy meglepetéssel szeretnénk zárni ezt a jól sikerült iskolaelőkészítő foglalkozássorozatot.
Mindenkit szeretettel várunk március 18-án 16 óra 30 perces kezdéssel.

Feketéné Győrfi Erika