Újabb online programot tartottunk 2020.05.15-én

Ismét online játéknapot szerveztünk az alsó tagozatos tanulók számára. Reméljük a fejtörések és az ügyeskedések egyben jó szórakozást is jelentettek számukra.

Örültünk a beérkezett megfejtéseknek és nagyra értékeltük azokat. Ezt éreztetni is szerettük volna mindenkivel, ezért minden résztvevő kisdiák nyakába virtuálisan egy újabb jutalomérem került, amit a saját Edmodo oldalukon helyeztünk el.

A jelentkezés nem volt kötelező, ezért is tartottuk kedves dolognak, hogy pihenő napjukból a virtuális játékprogramra időt szenteltek. Összesen 55 gyerek jelentkezett be.

Jótanáccsal is szolgáltunk a nap végén, hogy az elkövetkezőkben elkerülhetők legyenek a félreértések: a csatolt mellékletet el kell olvasni, úgy nem lesznek félreértések, hisz a 3-4. osztályos csoportokban nem volt feltétel a teljes Magyarországot átölelő játékmegoldás, csak időkorlát. Akadtak, akiknek a technika jelentett akadályt, ezt nagy sajnálattal vettük tudomásul, ha jelezték, az érmet nekik is átnyújtottuk.

Ügyes megoldásokat kaptunk, amelyek közül minden csoportban a 3 legeredményesebb neveket és az oklevelüket közzétettük. Ők akár kis is nyomtathatják, hogy emlékbe eltegyék.

1.a osztály
I. helyezett: Varga Zsombor István
II. helyezett: Lénárt László
III. helyezett: Vida Máté

2.a osztály
I. helyezett: Karap Levente László
II. helyezett: Vass Csenge
III. helyezett: Bodnár Dominik

2.b osztály
I. helyezett: Bene Balázs
II. helyezett: Kelemen Sára
III. helyezett: Tóth Balázs

3.a osztály
I. helyezett: Kondor Attila
II. helyezett: Beke Lilla
III. helyezett: / kis létszám miatt nem tudtunk adni

3.b osztály
I. helyezett: Rácz Attila
II. helyezett: Solti Angelika
III. helyezett: Báthori Benedek

4.a osztály
I. helyezett: Regula Sándor Máté
II. helyezett: Tószegi Nóra
III. helyezett: Szabó Dominik

4.b osztály
I. helyezett: Félegyházi Hanna
II. helyezett: Lázár Attila
III. helyezett: Solti Attila

Edmodo, 2020.05.15.

Gulyás Erzsébet
napközis munkaközösség

Vírus ide, vírus oda, a tehetség utat tör…

Bezárva karanténba vagyunk immár szűk két hónapja. Tanulunk, játszunk, mozgunk, de akkor sem az igazi! De hogy nem adjuk fel, hogy bízunk a jövőben, arra remek példa az alábbi hír. A Vojtina Bábszínház rajpályázatot hirdetett az otthon lévő gyerekeknek 2 témában:
 
1. Rajzold le mi a legjobb az “otthonmaradásban”?
A beérkezett pályaművek közül a színészekből álló zsűri választotta ki a legjobb három alkotást. Tóth Vivien, 4.a osztályos diákunk rajza díjazott lett a beérkezett 75 pályamunka közül. Vivi a család összetartozását, az együtt töltött időt emelte ki rajzán.
 
2. Hova visz a lábam, ha már lehet?
Mit is csinálnál, ha már lehetne? Ha már szabadon választhatnál? Makó Éva 4.a osztályos tanuló rajza egy strandról szól, ahol a medence egy szájmaszkban van, ahol a Nap félig vírus, legyőzve azt… Aktuális és ötletes munka! Az ő alkotását a facebookon is lehetett lájkolni, rajzával elnyerte az előkelő II. helyet!
 
Gratulálunk a lányoknak! Büszkék vagyunk Rátok! Erőt adtatok: egyszer vége lesz ennek a pandémiának, s újra találkozhatunk! Addig is lássuk meg mindenben a jót! S az élet nem áll meg soha….

Ivánka Tóth Éva
osztályfőnök

Matific – Csillagvadászat

Eleget tettünk a Keressük az ország “legMatificosabb” tanulóit! felhívásnak és pályáztunk a „Csillagvadászatra”.

A Matific, a matematika fejlesztését támogató zárt rendszerű készségfejlesztő oktatóprogram. Intézményünk első „a” osztálya is résztvevő volt, aktív csoportként. A tanév folyamán térítésmentesen használhattuk ezeket a matematikai professzionális oktatóprogramokat. 

A pályázat az ország Matificban legeredményesebb diákok jelentkezését várta. Nemzetközi Konferencia keretében a leghatékonyabb tanulókat jutalmazták.

Nagy örömünkre Lénárt László 1.a osztályos tanuló a 2019-2020- as tanév első félévében”Csillagvadászat” játékban  országos második helyezést ért el. A játékban az 1-6. évfolyamok tanulói vettek részt.

A rendszeres, kitartó munkának meglett eredménye.

Az első osztályosok kategóriában is az összes dobogós helyet elnyertük. Nagyon büszke vagyok rájuk!

Lénárt László 1.a osztályos tanuló a 2019-2020-as első féléves Csillagvadászat játékban 1. évfolyamos kategóriában első helyezést ért el. 630 befejezett tevékenységgel 3045 csillagot gyűjtött.

Gavallér Nikolett 1.a osztályos tanuló a 2019-2020-as első féléves Csillagvadászat játékban 1. évfolyamos kategóriában második helyezést ért el. 590 befejezett tevékenységgel 2799 csillagot gyűjtött.

Kósa Mariann 1.a osztályos tanuló a 2019-2020-as első féléves Csillagvadászat játékban  1. évfolyamos kategóriában harmadik helyezést ért el. 580 befejezett tevékenységgel 2730 csillagot gyűjtött.

Almásiné Szentjóbi Ildikó

A diákjaink “Csillagvadászat” tanulói kihívásban elért eredményét méltató oklevelek!

2020. április 28. 00:00 óra és 2020. május 15. 24:00 óra között

Beiratkozás Általános Iskolába – KRÉTA hozzáférés nélkül

Beiratkozás Általános Iskolába – KRÉTA hozzáféréssel

Iskolánk első virtuális Dök-napját tartottuk április 8-án

Erre a napra rendszergazdánk létrehozta a DÖK-nap virtuális osztályokat, ahová a gyerekeknek be kellett jelentkezni. Ezúton is köszönjük a segítségét.

Napokkal előtte megkezdtük a program beharangozását az Edmodoban. Dicséretes, hogy a több hetes megfeszített munka után is 97 alsós tanuló lépett be a felületre. Voltak, akik csak a kíváncsiság, bekukucskáltak hozzánk. Néhány osztály kivételével akadtak csoportok, ahol a diákok a mindenki által látott felületre adták be az anyagot, nekik tanulni kell még ezt. 74-en viszont szakszerűen küldték vissza a feladatokat. Elmondhatjuk, nagyon jól vesszük az akadályt, sokan kimondottan professzionális szinten teljesítettek tartalmi és technikai értelemben egyaránt.

Örülünk a beérkezett megfejtéseknek és nagyra értékeljük, hogy sokan szülői háttérrel a hátuk mögött velünk voltak a virtuális DÖK-napunkon. Ezt éreztetni is szerettük volna mindenkivel, ezért minden résztvevő kisdiák nyakába virtuálisan egy jutalomérmet akasztottunk, amit a saját Edmodo oldalán megtalál.

A játékunk véget ért, reméljük a fejtörések egyben jó szórakozást is jelentettek.

Gratulálunk mindenkinek! Elérkezett a megérdemelt pihenés ideje, hisz a mögöttünk hagyott hetek nagy próbatétel volt gyereknek, pedagógusnak egyaránt.

Jó pihenést és kellemes tavaszi szünetet kívánunk mindenkinek!

A sok jó teljesítő diák közül minden osztályból a 3 legeredményesebbnek adtunk oklevelet, amit a közfelületen közzétettünk.

Ők akár kis is nyomtathatják, hogy emlékbe eltegyék maguknak.

1.osztály

I. helyezett: Simon Levente
II.helyezett: Petrozsényi Gergő
III. helyezett: Lénárt László

2.a osztály

I. helyezett: Antal Róbert
II. helyezett: Tóth Kristóf
III. helyezett: Kerekes Liza

2.b osztály

I. helyezett: Bene Balázs
II. helyezett: Makrai Hanna
III. helyezett: Fehér Csongor

3.a osztály

I. helyezett: Beke Lilla
II. helyezett: Szabó Anikó
III. helyezett: Kondor Attila

3.b osztály

I. helyezett: Simon László
II. helyezett: Rácz Attila
III. helyezett: Balogh Ádám

4.a osztály

I. helyezett: Grecskó Tímea
II. helyezett: Szabó Dominik
III. helyezett: Veszelovszki Eszter

4.b osztály

I. helyezett: Félegyházi Hanna
II. helyezett: Nagy Bálint
III. helyezett: Antal Máté

Edmodo, 2020.04.08.

Gulyás Erzsébet
napközis munkaközösség

Virtuális Hunyadi/DÖK-nap a felső tagozatban

Miután eddig mindig az intelligenciát igénybe vevő, mégis könnyed szórakozás volt e nap mottója, ezúttal sem volt ez másként. Ugyanakkor mégis teljesen másként, virtuálisan valósult ez meg a kényszerhelyzet következtében.
 
A gyerekek kétféle online játékban vehettek részt.  A játékok időtartama két óra volt. Először a tanárfelismerő verseny feladatai jelentek meg az Edmodo oldalán. Elsőként valamelyik tanár/tanító gyermekkori képét kapták meg, s ha elsőre nem ismerték fel, információkat kaptak segítségül.
 
Ebben a játékban Szabó Gréta 7. b osztályos tanuló győzött, a legjobb átlagot pedig a 6.a érte el.
 
Harminc perc elteltével kapták meg a második, tíz feladatból álló feladatsort, amelynek témája a Hunyadiak voltak.
 
Itt Tóth Péter 8.a osztályos tanuló végzett az élen a legjobb átlaga a 7. a-nak lett.
 
Az összesített versenyt Éles Dávid 7. b nyerte meg.
 
Az első játékban 77, a másodikban 62 tanulónk vett részt. Az osztályok létszámát tekintve az elsőben a 8.a (19), a másodikban az 5.a (14) járt az élen. A gyerekek véleménye, hogy “Ez tök jó volt.” Ez mindent elmond a nap sikeréről.
Szil András

OM azonosító: 201255
Cím: 4271 Mikepércs, Nagyváradi u. 1.
Tel/Fax: 52-610-602
E-mail: mikepercsihunyadi@gmail.com

 Tájékoztatás az általános iskola 1. évfolyamára
történő beiratkozásról

Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő!

Tekintettel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre, az általános iskolai beiratkozás folyamata a 2020/2021. tanítási évre vonatkozóan az emberi erőforrások minisztere 7/2020. (III. 25.) EMMI határozata alapján történik.

Jelen tájékoztató levelünk a 2020/2021. tanévre történő általános iskolai beiratkozással kapcsolatos fontos szülői feladatokat tartalmazza. Kérjük, figyelmesen olvassa el!

  • Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben gyermekét a lakóhely szerinti körzetes általános iskolába szeretné beíratni, akkor az intézmény felé csak a szándék megerősítése szükséges, ebben az esetben a beiratkozás automatikusan megtörténik.
  • Amennyiben másik intézményt választanak, akkor kell benyújtani jelentkezési kérelmet a kiválasztott iskolába.

A veszélyhelyzetre való tekintettel kérjük, hogy gyermeke általános iskolai beíratását lehetőség szerint online módon intézze a KRÉTA rendszer e-Ügyintézési felületén keresztül, amelyet a https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap elérhetőségen talál meg. 

A beiratkozás szakaszai: 

A beiratkozás két szakaszban történik:

1) A beiratkozás első szakaszában április 06. 00:00 óra és 2020. április 24. 24:00 óra között azok a szülők/törvényes képviselők adhatják le beiratkozási kérelmeiket, akik

  • nem állami fenntartású általános iskolába,

vagy

  • állami fenntartású, de körzettel nem rendelkező általános iskolába kívánják gyermeküket beíratni.

A körzetes iskolák listáját a https://kir.hu/KIR2_KORZET_3h/Pub/Index oldalon találhatja meg.

2) A beiratkozás második szakaszában 2020. április 28. 00:00 óra és 2020. május 15. 24:00 óra között azok a szülők/törvényes képviselők végezhetik el a beiratkozással kapcsolatos ügyintézésüket, akik gyermeküket:

  • olyan körzettel rendelkező általános iskolába kívánják beíratni, amely nem a gyermek lakóhelye/életvitelszerű tartózkodási helye szerinti körzetes általános iskola
  • a gyermek lakóhelye/életvitelszerű tartózkodási helye szerinti körzetes általános iskolába kívánják beíratni.

Minden olyan tanuló 2020. április 28-án automatikusan felvételre kerül a lakóhelye, tartózkodási helye szerinti körzetes általános iskolába, aki nem nyert felvételt az első szakaszban, illetve nem adta be a jelentkezését más általános iskolába. Ebben a szakaszban szükséges megerősíteni azon gyermekek jelentkezését, akiket a szülők/törvényes képviselők a lakóhely szerinti körzetes általános iskolába szeretnének beíratni. Tájékoztatásul jelezzük, hogy a gyermek automatikus felvétele a lakóhelye alapján körzetes általános iskolában létesül [az emberi erőforrások minisztere 7/2020. (III. 25.) EMMI határozata 2. d) pontja szerint].

Amennyiben Ön a lakóhelyétől eltérő tartózkodási helye szerinti körzetes általános iskolába kívánja beíratni a gyermekét, kérem, hogy vegye fel a kapcsolatot az érintett általános iskolával. 

A beiratkozáshoz kapcsolódóan az alábbi dokumentumokra van szükség, melyeknek bemutatása a jelenlegi helyzetre tekintettel elegendő, ha csak a 2020/2021-es tanév első napján történik meg. 

  • A gyermek személyazonosságát igazoló hatósági igazolvány
  • A gyermek nevére kiállított TAJ kártya
  • A gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány
  • Nyilatkozat az életvitelszerű ott lakásról
  • Nyilatkozat a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására vonatkozóan

Az online felületen a gyermekek körzetes iskolába való beíratási szándékának megerősítése úgy történik, hogy a gyermek azonosításához szükséges adatok megadása után megjelölik az intézményt. Online jelentkezés esetén a felületre fel lehet tölteni a dokumentumok másolatát, személyes megjelenés esetén pedig kérjük bemutatni, illetve átadni az intézményi ügyintézőnek. A 7/2020. (III. 25.) EMMI határozat alapján az online beiratkozás esetén az eredeti iratok bemutatására a 2020/2021. tanév első napján kerül sor. 

Az életvitelszerű ott lakásra és a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozatokat elektronikus beiratkozás esetén a KRÉTA e-Ügyintézés felületén – az adatok megadását követően – az „Előnézet” ikonra kattintva tudja letölteni és aláírást követően fel tudja tölteni a rendszerbe. Személyes megjelenéssel történő beiratkozás esetén a formanyomtatványokat az intézmény biztosítja.

* Felhívjuk a figyelmet, hogy iskolánk esetében a második szakaszban van lehetőség a beiratkozás folyamatának ügyintézésére!

Amennyiben az elektronikus úton történő beiratkozás az Ön számára nem megoldható, a köznevelési intézmények lehetőséget biztosítanak a személyes ügyintézésre is. Tájékoztatjuk, hogy személyes megjelenéssel történő beiratkozás esetén a járványügyi helyzettel összefüggésben bevezetett fokozott óvintézkedésekkel kell számolni. 

* Iskolánkban a jelentkezések személyes benyújtására naponta 8-16 óráig van lehetőség!  (A benyújtásra második szakaszban van lehetőség előzetesen – emailben, vagy telefonon – egyeztetett időpontban.)

Felhívjuk figyelmét, hogy a két szakaszban történő beiratkozás során a második szakaszban csak egyetlen általános iskolába kérheti gyermeke felvételét! 

Megkérem azon szülőket, akik a második szakaszban élni szeretnének azzal a lehetőséggel, hogy a Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába íratják gyermeküket, akkor előzetesen jelezzék azt a mikepercsihunyadi@gmail.com email címre küldött levelükkel.

Az emailben kérem, írják meg gyermekük nevét, születési helyét és idejét, édesanyja nevét, lakcímét, elérhetőségét és jelenlegi óvodáját, hogy előzetesen tervezni tudjunk a leendő első osztályosok létszámával.

Fontos, hogy ez a levél csak előzetes jelzés értékű, így nem helyettesíti a körzetes gyermek szándék megerősítését és az eltérő körzetből érkező gyermek jelzési kötelezettségét a folyamat során! 

Köszönöm az együttműködésüket.

Amennyiben további kérdésük van az eljárással kapcsolatban, azt a 06-52-610-602 telefonszámon, ill. a mikepercsihunyadi@gmail.com címre várom.

Mikepércs, 2020. április 03.

Fejérné Juhász Mónika
intézményvezető

Felhívom figyelmét, hogy a hatályos jogszabályok [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (6) bekezdése alkalmazásában a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 22. § (6)bekezdése] alapján életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a tanulónak a kötelező felvételt biztosító iskola körzetében van a lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye.