Iskolánkban kiemelt feladatunknak tekintjük a tehetséggondozást.Ennek jegyében kerültek megrendezésre az alsó tagozatosak számára máj.14-én és 16-án az iskolai tanulmányi versenyek. A tanulók matematika, szövegértés és magyar nyelvtan tantárgyakból mérhették össze tudásukat. Az idén először nemcsak az egyéni teljesítményeket értékeltük, hanem csapatokban is versenyeztek a gyerekek.
A három fős csapatok egyéni eredményeinek összesítése alapján hirdettünk csapat helyezetteket. Egy-egy tantárgyból minden évfolyamon a legtehetségesebb diákok szálltak versenybe egymással és a következő eredmények születtek:
Alsó tagozatos házi versenyek bővebben…
Kerékpártúra
A negyedik osztállyal testnevelés óra keretében kerékpártúrát tettünk a bicikliúton a Hosszúpályi kereszteződésig. A szabadtéri óra célja és feladata az elsajátított közlekedési ismeretek gyakorlatban való alkalmazása volt. Utunk során gyönyörködtünk a tájban és megfigyeltük a határban termesztett növényi kultúrákat is. Az óra nagyon jó időben és hangulatban zajlott, kellemes kikapcsolódást nyújtott a gyerekeknek.
Almásiné Szentjóbi Ildikó
“Egészséges Sport- Sport Egészségesen” program
2018. 05.25 – én került megrendezésre az „Egészséges Sport – Sport Egészségesen” programunk, melyen alsó tagozatos diákjaink vettek részt. Napközis tanulóink, a Kis Iskola udvarán gyülekeztek, ahol nagy érdeklődéssel és kíváncsian várták, hogy mi is lesz a feladatuk.
A rövid ismertetés alatt izgatottan fürkészték a falra kihelyezett „állomás” feliratokat. Ujjongva fogadták, az osztályonként kiosztott állomáskártyákat, amellyel az Iskola egész területét birtokba vehették.
Különböző helyszíneken – különböző mozgásos feladatok vártak rájuk. Nagy sikert aratott az, „Egészségasztal”, a „Japán foci” és az „Akadálypálya” is. Fáradságuk töretlen volt, így, nem adták fel a küzdelmet a „Talicskázás”, az „Add tovább a labdát” és a „Célba dobás” nevű állomásokon sem.
Programunkat „Sziesztával”, hűsítő limonádéval, valamint a szabadban kiosztott uzsonna elfogyasztásával zártuk. A füves területen minden kis diáknak jól esett, a magukkal hozott plédeken a pihenés, így fáradtan, ugyanakkor elégedetten hagyták el a Kis Iskola területét a gyerekek.
Célunk megvalósult: egészségünk megőrzéséért, sportoltunk, mozogtunk. Mindezt jó kedvvel, vidáman, örömmel, felszabadultan, és egészségesen tették. A nagy sikerre való tekintettel, bízom benne, hogy jövőre is megvalósulhat az „Egészséges Sport – Sport Egészségesen” elnevezésű programunk.
Tutorné Nagy Márta napközis nevelő
Felzárkóztatás és hátránykompenzálás művészeti neveléssel
Iskolánkból két fő pedagógus, Fekete Zsuzsa és Ivánka Tót Éva a Magyar képzőművészeti Egyetem és az Igazgyöngy Alaptvány szervezésével 3 napos továbbképzésen vett részt Berettyóújfaluban. Felzárkóztatás és hátránykompenzálás művészeti neveléssel bővebben…
Táblajátékok az „Agymenők”-ön
Május 23-án ismét összejöttek az Agymenős kisdiákok. Ezen a foglalkozáson a már ismert logikai és stratégiai társasjátékok mellett egy új kirakós, taktikai játékkal, a KATAMINO-val mérkőztek meg egymással a gyerekek.
Gurítottunk, lépegettünk, stratégiát találtunk ki, megfigyeltük a többieket, különböző helyzeteket próbáltunk ki, és közben nagyon jól szórakoztunk.
Szeretnénk a jövő tanévben is táblás játékokkal játszani, hiszen ahogy Platón mondta: „Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.”
Nagy Lajosné
Mikepércsi Manók a „Mesevarázs” versenyen
2018.május 23-án a 3.a osztály 3 fős csapata (Kecskés Boldizsár, Lovász Kriszta, Rácz Zita) rész vett Derecskén a Bocskai István Általános Iskola és AMI által megrendezett „Mesevarázs” versenyen.
Fodor Sándor: Csipike című meseregényének 3 részét dolgoztuk fel. Előzetes feladatként egy ismert dallamra dalszöveget kellett írni, s azt előadni. A verseny során érdekesebbnél-érdekesebb feladatokat oldott meg a 11 csapat interaktív tábla segítségével. Több, mint két órán keresztül küzdöttek a gyerekek, s végül az 5. helyet sikerült megszerezni. Dicséret a teljesítményükért! Fáradtan, de kellemes élményekkel gazdagodva tértünk haza.
Somogyi Tiborné
of.
Bűvészkedés a Fórumban
Május 16-án ronda esős idő köszöntött ránk. De ez nem érdekelte a két második osztály kisdiákjait! Egy kiránduláson jártak a Fórumban, ahol egy varázslótanonc segítségével megismerkedtek a leghíresebb és legtitkosabb bűvésztrükkökkel. Volt ott lebegő asztal, varázstorony, szeget arannyá változtató víz, önműködő sakkozógép. A legizgalmasabb a lefejező gyümölcstál volt! Mindent kipróbálhattunk, sőt még kártyatrükköket is tanultunk, csokit is elvarázsoltunk.Búcsúzóul kaptunk egy oklevelet is bűbájosságunkért. Remek nap volt!
Kányádi Sándor versmondó verseny Nagygalambfalván
2018.május 11-én Nagygalambfalván versmondó versenyre került sor Kányádi Sándor 89. születésnapja alkalmából. A XVI. “Fától fáig, verstől versig” versenyen 38 iskola 65 diákja vett részt, Hargita, Kovászna és Brassó megyéből, illetve a magyarországi testvérfalvakból Szankról és Mikepércsről. Iskolánkat 4 diák képviselte.
Az első korcsoportban (1-2.osztály) I.díjat kapott Vass Réka, 2.b osztályos tanuló (felkészítő pedagógus: Pálfi Judit).
A negyedik korcsoportban (7-8.osztály) I.díjat kapott Kovács Dorottya, 7.a osztályos tanuló (felkészítő pedagógus: Szarvasné Joó Anikó).
Köszönet a nagygalambfalvi iskola nevelőtestületének, Bálint Hajnal Igazgatónőnek, a szíves vendéglátásért.
Köszönet Mikepércs Önkormányzatának, Tímár Zoltán Polgármester Úrnak, hogy részt vehettünk e neves versenyen.
Fejérné Juhász Mónika
intézményvezető
MEDVEMATEK szabadtéri matematikaverseny
A MATEMATIKA ÖSSZEKÖT EGYESÜLET immár 20. éve rendezi meg tavasszal a Medvematek szabadtéri matematikaversenyt. Céljuk a matematikai feladatmegoldás és a mozgás összekapcsolása egy jó hangulatú, profi módon megszervezett program keretében. MEDVEMATEK szabadtéri matematikaverseny bővebben…
Papírgyűjtés
2018.05.04-én iskolánkban papírgyűjtést szerveztünk. Alsósok, felsősök egyaránt lelkesen vettek részt a programban. Az alsósok szülei hozták a papírt, a felsősök többsége szülői segítség nélkül is gyűjtött a faluban. Az összegyűjtött mennyiség kicsivel kevesebb, mint az őszi eredményünk, de ez általában így szokott lenni.
Alsó tagozat eredményei:
I. hely 2.b osztály
II. hely 2.a osztály
III. hely 4.b osztály
Felső tagozat eredményei:
I. hely 8.b osztály
II. hely 5.a osztály
III. hely 5.b osztály
Szima Gáborné


