Pályaorientációs nap az alsó tagozaton

2021. szeptember 29-én valamennyi alsós kisdiákunk részt vett a pályaorientációs napon, ahol betekintést nyerhettek a munka világába, családi vállalkozások illetve multinacionális cégek meglátogatásával. Az osztályok részletes élménybeszámolói itt olvashatóak:

Az első évfolyam idén a környék legnagyobb „homokozójában” töltötte a pályaorientációs napot. A Gombos család tulajdonában álló homokbányát tekintettük meg, ahol többek között a homok kitermeléséhez, elszállításához szükséges hatalmas járművekkel ismerkedtek meg a gyerekek. Nagy örömmel mászták meg a hatalmas gépeket, közben találkozhattak Nagy Sándor főtörzszászlóssal, Sajtos Szilárd tábori lelkésszel, akik meséltek szakmájuk szépségéről és kihívásairól, de szívesen válaszoltak a gyerekek kérdéseire is. A kicsik nagy örömére kilovagoltak a bányához a mikepércsi lovasrendőrök is. A sok érdekes és értékes információ elhangzása és a megvendégelés után a diákok eljátszhattak egy kisebb útépítést is a számukra kialakított óriási homokozóban, végül a Szikszai család szőlőskertjében ittunk egy pohár mustot, mielőtt felejthetetlen élményeinkkel visszatértünk volna az iskolába. 

Sápi Ildikó

A második osztályosok a Mikepércs szomszédságában lévő Krones vállalatnál tettek gyárlátogatást. A házigazdák nagy szeretettel és érdekes programokkal várták a kicsiket. Az előadóteremben megtudtuk, hogy a cég többek között csomagológépek, üvegmosó gépek, palackozó gépek gyártásával foglalkozik. A Krones találta fel a nyolcvanas évek elején az első olyan gépet, amivel PET-palackot is lehet gyártani. A debreceni létesítményben olyan gépeket gyártanak, amelyek a világ szinte minden pontján megtalálhatóak lesznek, és kiszolgálják majd az italgyártó cégeket. Bemehettünk a gyártócsarnokba is, ahol bepillantást nyertünk a munkafolyamatokba. Ez volt a látogatás legizgalmasabb része, hiszen az elméletben elhangzottakat itt testközelről is átélhették.  Búcsúzóul meglepetés ajándékot kaptak a gyerekek, aminek nagyon örültek.

Pálfi Judit

A harmadik osztályosok diákjai a pàlyaorientàciós nap keretében a debreceni P.M.R. Kft üzemében tettek látogatást.  A szívélyes fogadtatást és mérlegelést követően, érdekes “tárlatvezetésben” volt részünk Makó Balázs, Jánoska apukájának profi vezetésével. A gyerekek számára teljesen érthető módon magyarázta el a hulladékok feldolgozását, újrahasznosítására való előkészítését. A Kft. hasznosítható hulladékok begyűjtésével, kezelésével és kereskedelmével foglalkozik. Az idén már 3o. éve!!! A hulladékká vált papír, műanyag, üveg vagy akár fém begyűjtésével és előkezelésével foglalkoznak. Tevékenységünknek köszönhetően évről évre több tízezer tonna papír-, műanyag-, üveg-, vagy éppen vas- és színesfém hulladék kerül vissza a körforgásba és válik újra használati tárggyá, csomagolóeszközzé. A bemutató után sor került egy fiúk- lányok elleni vetélkedőre a hallott ismeretekből. Az ismertető nagyon alapos, közérthető volt a gyerekek számára. Amit az is bizonyít, hogy nagyon jól oldották meg a feladatokat. Döntetlen eredmény született. A látogatás zárásaként még egy kis ajándékkal is megleptek bennünket!

Köszönjük a lehetőséget és a tartalmas programot a Makó családnak! Nagyon fontos, hogy már gyermekkorban kialakuljon a környezettudatos életmód!

Almásiné Szentjóbi Ildikó

A negyedik osztályosok  ezen a napon ellátogattak  a Mikepércsen található Technosolar Kft-hez. A cég napelemekkel foglalkozik. Erre a cégre azért esett a választásunk, mivel fontosnak tartjuk a környezettudatos  életmódot, és fontos számunkra, hogy ezt a gyerekek is megismerjék, megtapasztalják, hogy a napelemekkel, egyre nagyobb mennyiségű elektromos energiát tudunk előállítani és nem zsigereljük ki a minket körülvevő természetet, hanem kihasználjuk a természet adta adottságokat.

A Kft. tulajdonosai, nagy örömmel fogadtak bennünket. Kötetlen beszélgetés után, a diákok bővebben megismerkedhettek a napelemek tulajdonságaival,  gyártásával, hasznosságával. Nagy érdeklődés volt, mind a fiúk, mind a lányok részéről. Továbbá bepillantást nyerhettünk a műszaki tevékenységek műhelytitkaiba is, így közelebbről is megszemlélhettük azokat a gépeket, eszközöket, amelyeket a napelemek felszerelésénél, beállításánál használnak. Megnézhettük közelről, hogy hogyan dolgozik a lézervágó gép, vagy az apró munkadarabokra, hogyan kerülnek a lyukak, a csavarok.  Óriási sikert aratott, a targoncán való fotózkodás is.

Zárásként, játékos kérdésekkel mélyítették el a gyerekek megszerzett tudását, és a helyesen válaszoló gyermekeket, plusz jutalommal díjazták.

Holczerné Bodnár Adél