Pályaválasztási szülői értekezlet

Nyolcadikos tanulóink egyre közelebb kerültek ahhoz az időponthoz, amikor dönteniük kell, melyik iskolában folytatják tanulmányaikat az általános iskola befejezése után. Nem könnyű döntés a pályaválasztás, mely nekik is, s a szülőknek is  kihívást jelent. Igyekszünk segítséget nyújtani  hogy minél több információ kerüljön birtokukba. Fontos  hangsúlyozni, hogy a tanulók olyan iskolát, szakmát válasszanak, amelyek érdeklődésüknek, képességeinek megfelelnek. Megbeszéltük tehát a  felvételi eljárással kapcsolatos határidőket, kitöltöttük az írásbeli vizsgára való jelentkezési lapokat, s tájékoztattuk a megjelenteket a következőkről:

A nyolcadik osztály befejezése után 3 irányba lehet tovább haladni.

Választhatnak szakközépiskolát, szakgimnáziumot és gimnáziumot.

A szakközépiskolák 3 éves szakképzést ígérnek, melynek végeztével OKJ-s szakképesítést szerezhetnek. Ez után dönthetnek úgy, hogy további 2 évre az adott intézmény tanulói maradnak és leérettségiznek vagy elkezdhetnek dolgozni.

A szakgimnáziumok ellenben 4, vagy előkészítős iskolák esetében 5 év után adnak egy érettségit valamint alapfokú szakképesítést, majd ha szeretnének technikusi végzettségre szert tenni, akkor maradhatnak még 1 évig vagy tovább léphetnek egy felsőoktatási intézménybe, esetleg a munka világába.

A gimnáziumok ezzel szemben kizárólag csak érettségit adnak. Ennek megszerzési ideje 4-5 év a gimnázium típusától függően (nyelvi előkészítő, AJTP). Gimnáziumot abban az esetben érdemesebb választani, ha valaki tudja, hogy mindenképpen egyetemre vagy főiskolára szeretne menni a későbbiekben. Ugyanakkor gimnázium után is lehetőség van szakképzettség szerzésére, 2 éves tanfolyamok során, valamint ugyan csak lehetőség nyílik a munka világába való belépésre.

                                                                            Kovácsné Bíró Annamária,  Rozsondai Tibor
                                                                                                    osztályfőnökök