Parlamentlátogatás

Nagy izgalommal várták már a kirándulás napját a gyerekek. Iskolánkban a mindenkori negyedik osztályok parlamenti kirándulást tesznek az Országházban. Előzőleg ráhangolódtunk, ismerkedve a főváros nevezetességeivel.
Az indulás reggelén Debrecenben volt a találkozó. Már a vonatozás is nagy élményt jelentett. A Nyugati pályaudvartól sétálva mentünk az Országházig, majd a regisztrációt követően áthajóztunk a budai oldalra és onnan is gyönyörködtünk a csodálatos panorámában. Megcsodáltuk a Halászbástyát, a Budavári Siklót és a Lánchídon gyalog átsétálva a Dunát.
Az újonnan átadott Látogatóközpontból indultunk és egy közel 50 perces séta keretében jártuk be az Országház legszebb helyiségeit.
A Házban díszesen aranyozott szobrokkal és színes üvegablakokkal szegélyezett, díszfestéssel gazdagon borított folyosókon haladtunk át. Beléphettünk az ülésterembe is, ahol a tanácskozások zajlanak. Megtekintettük a díszlépcsőházat, de az igazi ékkő a kupolacsarnok volt. Itt őrzik a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket.
Az idő szeszélye miatt a tervezett programot meg kellett változtatni. A gyerekeknek ez nem okozott csalódást, mert felhőtlenül jól szórakoztak a Csodák Palotájában, sőt már az oda út is nagyon kalandos volt számukra. Egy fiatal, vidéki gyereknek a tömegközlekedési eszközökkel, villamossal, busszal és metróval való utazás is újdonságnak számított. A hosszú haza út előtt pedig jól estek a McDonald’s-ból kapott üdítők és finom falatok. Kellemesen elfáradva, élményekkel gazdagon tértünk haza.

Almásiné Szentjóbi Ildikó