Szakma Sztár Fesztivál Budapest

A pályaválasztás előtt álló hetedikesek közül 12 tanulónak volt lehetősége részt venni a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett XII. Szakma Sztár Fesztiválon a budapesti Hungexpon. A szervezés célja, hogy a pályaválasztás előtt álló tanulók tájékozódjanak a különböző szakmákról, megkönnyítve ezzel a továbbtanulással kapcsolatos döntésüket. A program látványos volt, mert az országos döntőbe jutó szakmát tanuló diákok a helyszínen hajtották végre a versenyfeladataikat. A versenyen 52 szakképesítés képviseltette magát, mint pl. vegyész technikus, gazdasági informatikus, szoftverfejlesztő, elektronikus technikus, bőrdíszműves, gépi forgácsoló, asztalos, kézműves és hidegburkoló, kereskedő, vendéglátásszervező, cukrász, gépjármű mechatronikus… Tanulóink így betekinthettek a szakmák munkafolyamataiba is. Az érdeklődésüket felkeltette, hogy néhány szakmát lehetőségük volt kipróbálni. Diákjaink hasznosnak vélték a programot, mellyel reméljük sikerült pályaismeretüket gyarapítani, hiszen nagyon fontos, hogy minden gyermek megtalálja a számára legmegfelelőbb szakmát és helyt álljon a munka világába.  

Köszönjük a lehetőséget!

Kajatinné Csikai Krisztina