TANKERÜLETI SZAKMAI NAP

Feketéné Györfi Erika:

2018. április 4-én a Berettyóújfalui Tankerületi Központ szervezésében, iskolánk pedagógusai Szakmai napon vettek részt a környező települések iskoláiban. Mint évek óta minden alkalommal iskolánk is aktívan bekapcsolódott a programsorozatba. Daragó Katalin, iskolánk fejlesztő pedagógusa tartott bemutató, képességfejlesztő foglalkozást, melyre igen nagy volt az érdeklődés. 24 kolléga tisztelt meg bennünket jelenlétével. A bemutató óra célja volt a jó gyakorlatok átadása mellett a tanórákon integráltan oktatott BTMN-es tanulók differenciálásának gyakorlati megvalósítása, valamint módszertani segítségnyújtás fejlesztő feladatok bemutatásával. Szakmai programunk második felében, a foglalkozáson megtapasztalt gyakorlatot, elméleti tudásával támasztotta alá kolléganőnk. Jó hangulatú beszélőkör alakult ki a program végére, ahol a megjelent pedagógusok saját tapasztalataikat osztották meg egymással, a sikerekkel és a nehézségekkel együtt.

A külső helyszíneken résztvevő pedagógusaink, így számoltak be tapasztalataikról:

Pásztorné Pálfi Judit:
 
 
Az alsó tagozatos pedagógusok szakmai nap keretén belül vettek részt többek között Sárándon, a Kossuth Lajos Általános Iskolában. Egy olyan innovatív módszert és eszközt ismerhettünk meg, melyet a matematika tanítás során lehet sokoldalúan felhasználni. A Matanda nevű eszköz alkalmas a gyerekek számára szemléletessé és nagyon élvezhetővé tenni a matematikai műveletvégzéseket. Segítségével, a tantárggyal nehezen boldoguló tanuló is sikerélményhez jut, és sokkal könnyebben sajátítja el az alapműveleteket. Sok új dolgot tanulhattunk, melyet mi is fel tudunk használni a tanítási gyakorlatunkban.

 

Kelemenné Hortobágyi Ilona:

A derecskei Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény által szervezett tankerületi szakmai nap keretein belül megismerkedtünk az iskola öko programjával. A délelőtt folyamán betekintést nyertünk az intézmény alsó és felső tagozatának ökológiai és környezetvédelmi tevékenységébe. Számos az iskolában megvalósuló program került bemutatásra mellyel a gyerekeket a környezettudatos életmódra és magatartásra nevelik. A program zárásaként a Derecskei Gyümölcsös tulajdonosa mutatta be a családi vállalkozást és kertpedagógiai programjukat.

 

Kovács Szilvia Brigitta és Takácsné Zilahi Vanda:

A Derecskei Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába látogathattunk a tankerületi szakmai napok alkalmából. Az iskola Szováti utcai telephelyén egy 6.osztályosoknak tartott  rajzórán vehetünk részt, amelynek témája a Színtan volt. Az óra során a gyerekek elméleti illetve gyakorlati tudást is szerezhettek a színek helyes használatával kapcsolatban. A kolléganő vetítőképes előadással egybekötött gyakorlati foglalkozást tartott a tanulóknak. A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt az órán illetve készítették el önálló alkotásaikat . Mindent egybevetve egy érdekes, újszerű módszereket bemutató tanórát láthattunk.

 

Kimás Istvánné:

2018. április 04-én került megrendezésre a Derecskei Bocskai István Általános Iskola és AMI Tépei Tagiskola által szervezett szakmai nap,melynek témája „Bűn- és baleset-megelőzés az iskolákban”. A programot Balogh András polgármester nyitotta meg, majd Vadász István r. alezredes, a Derecskei Rendőrőrs parancsnoka tartott egy tájékoztatást a további programokról és bemutatta a jelenlévő rendőrségi munkatársakat. Elsőként Kovács Kármen r. hdgy. kisasszony tartott előadást a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban.

Ezt követően Pálfiné Gnáj Erika c.r.tzls. asszony tartott részletes tájékoztatást a fiatalkorú bűnözés okairól, az őket érintő veszélyekről. Bemutatta az iskolákban működő bűnmegelőzési
D.A.D.A. programot, valamint felhívta a figyelmünket annak fontosságára és a programra történő jelentkezés részleteire. Ezt követte Pálfi Lajos c.r.ftzls. és Csekő Dávid r. őrm. urak szolgálati kutyájukkal tartott bemutatója.

A fent jellemzett szakmai napon iskolánk pedagógusai közül Kimás Istvánné és Kovácsné Szemán Mónika vettek részt, s összességében nagyon hasznosnak és tanulságosnak vélték.

 

Szabó Julianna: 

Historikus táncok címmel Aranyos Ágota tánc-és drámapedagógus, az ELTE Zenetudományi Tanszékének historikus tánc oktatója interaktív program keretében az európai reneszánsz és barokk kor táncaival ismertetett meg minket. A közel 2 órányi koreográfiák betanulása alatt igazi kikapcsolódást jelentett számunkra a báli táncok világa, a régi korok nyugalma, eleganciája és szépsége. 

 

Kajatinné Csikai Krisztina:

„A matematika annyira komoly szakterület, hogy egyetlen alkalmat sem szabad elmulasztanunk arra, hogy szórakoztatóbbá tegyük.” /Blaise Pascal/

Hangzott az idézet a Tankerületi szakmai napokon.

2018.04. 04-én Tankerületi szakmai napok keretén belül négyen ( 2 alsós és 2 felsős kolléga) továbbképzésen vettünk részt a Létavértesi Arany János Általános Iskolában, melynek témája „Eszlözök használata a matematikatanítás során”. A program három részből állt. Elsőként matematika órát láthattunk 4. osztályban, ahol a tanító bácsi saját készítésű eszközein keresztül mutatta be a törtek gyakorlását, amelyek segítik a feladatok megoldását, a műveletek elvégzését. A második részben felsős matematikát tanító kolléga  ismertette az interaktív táblán használt feladatbankját, ill. azok elkészítési módját.  Végül a Szorobán Alapítvány tagja mutatta be 3. osztályos tanulóknak magát az eszközt. a szorobánt és annak használatát. A szorobán segítségével megtanulták a gyerekek az alapműveletek közül az összeadást és kivonást. Az eszköz segítségével minden tanulónak sikere volt a műveletvégzésben. A Szorobán képszerűvé teszi a számok ábrázolását és a műveletek elvégzését. Tartalmas, hasznos délelőttön vettünk részt, mindenkinek sikerült ötletet meríteni a látottakból. Köszönjük a lehetőséget a szerevezőknek.

 

Almásiné Szentjóbi Ildikó:

A tankerületi szakmai nap keretében 2018. 04.04-én a Derecskei Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Derecske, Lengyel u. 3-5. alatti épülete volt az egyik helyszín. „Barangolás a magyar nyelv birodalmában saját készítésű digitális tartalmak és kooperatív játékok segítségével” – címmel tartott bemutató órát a 3. évfolyamon Magyar nyelvből Homoki Barnabásné pedagógus. A bemutató óra során az interaktív tábla használatát szemléltette a foglalkozás a gyakorlás és a rendszerezés vonatkozásában. A foglalkozást vezető nevelő, Homoki Barnabásné saját készítésű digitális feladatait nemcsak a ráhangoló, hanem a gyakorló, fejlesztő feladatok megoldása során is alkalmazta. Az interaktív tábla használata hatékonyan szolgálta a tanulók gondolkodási képességeinek fejlesztésén túl a kognitív funkciók erősítését, elsősorban a figyelem, a megfigyelés, az emlékezet vonatkozásában.
A bemutató foglalkozásokon részt vevő pedagógusok ötleteket szerezhettek a tematika feldolgozásához használható változatos módszerekből

A foglalkozás második részét workshop képezte. Téma: Tanórán kívüli tehetséggondozás alsó tagozaton. Három pedagógus számolt be az alsó tagozaton folytatott tehetséggondozásról. Az eredményesen alkalmazott eszközök és módszerek számbavételén kívül hasznos gyakorlati ötleteket is kaphattak a résztvevők.

Pálóczi Gábor az intézmény igazgatója beszámolt arról, hogy az iskola kapcsolódott a Boldogságprogramhoz. A 2017-2018-as tanévben az intézmény megpályázta a Boldog Iskola címet, melyet el is nyert, így az iskola két negyedikes osztálya csatlakozott a programhoz.

 

Kovácsné Bíró Annamária:

A tankerületben idegennyelvet oktatók  bemutató órát tekinthettek meg a Derecskei Bocskai István Általános Iskolában a  6. osztály emelt szintű csoportjában. Nyelvtani szerkezetet ( befejezett jelen időt, illetve az igék 3 alakját) gyakorolták a tanulók játékos, aktív, mozgással egybekötött órán, melyet egy U2 dallal színesítettek. Ezen a szálon folytatódott az óra utáni reflexió, tapasztalatcsere és workshop is, hiszen a hallott szövegre történő koncentrálás képességét fejleszteni kell, ha a májusi idegennyelvi kompetencia mérésre  alaposan szeretnénk felkészíteni tanulóinkat. A napot a művelődési házban Kapornai Judit tankerületi igazgató zárta. 

 

Szil András:

A derecskei Bocskai iskolában vettünk részt a szakmai programon. Negyedik osztályos irodalomórát láttunk. Mivel a téma a kötelező olvasmány feldolgozása volt, az pedig minden évfolyamon aktuális, ez nem okozott problémát.

Szabó Magda Tündér Lala című meseregényével foglalkoztak, kooperatív formában, interaktívan.

Ráadásul két osztály gyerekei és tanítói kooperáltak, ami elég szokatlan, de tökéletesen működött. A két pedagógus nagy elhivatottsággal, már-már fanatizmussal dolgozott saját készítésű digitális tananyaggal. Látszott, hogy nem csak a tanárok gyakorlottak az ilyen jellegű tevékenységben, hanem a gyerekek is. Megtudtuk, hogy a feldolgozás egy tanmenetbe beépített folyamat, külön Tündér Lala órák vannak.

Az óra nagy élmény volt, de megfogalmazódott bennem egy kérdés, amit a helyszínen fel is tettem: hogyan lehet a nap 24 órájából 36-ot csinálni? meg is válaszoltam: tündérvarázslattal.