Az ördög három aranyhajszála

2022.május 16-án, hétfőn verőfényes, meleg délutánon került sor a Vojtina bábszínházi látogatásra, amit már nagyon vártunk, hisz a 3-8. osztályosok két évvel ezelőtti, Covid járvány miatt elmaradt színházbérletük második előadására ülhettek be végre. De gondoltunk a kisebbekre is: megteremtettük annak a lehetőségét, hogy ők is velünk tartsanak. Így az alsó tagozatosok szinte majdnem teljes létszámban, a felsősök közül pedig ötvenhatan vettek részt a napközis munkaközösség által szervezett programon, ami így iskolai szintre bővült.

A mi diákjaink kiváltsága lehetett a teljes nézőtér birtokbavétele – így teljesen magukénak érezve a helyet. A kedves vendéglátás mellett az előadás is nagyszerű délutánt ajándékozott számunkra.

A nézősereg fiatalabb tagjait hatalmas lelkesedéssel vonták be a játékba a bábszínészek. Ritkán láthatunk és hallhatunk ilyen különleges hangszereket. Megcsodálhattunk itt bőr kecskedudát, hatalmasra nőtt furulyát és pici okulelét. A történet a hármas meseszám bűvöletében játszódott: ennyien adták elő a mesét, ennyi volt a pokol őrzőinek a száma, ennyi aranyhajszálért lehetett a királylány kezét elnyerni és ennyi volt a jutalomba kapott kincses zsákok száma is. A főszereplő, Szerencsés János nevű fiatalember különböző próbákon verekedte át magát, mire a címbeli ördöghöz eljutva egy csodás paripa átalakulása segítségével megszerezte a vágyott kincset, hogy elnyerje méltó jutalmát – a királylány kezét.

A debreceni bábszínház varázslatos épülete, nagy átéléssel végzett munkája és találó darabválasztása mindenkire nagy hatással volt. Bízunk benne, hogy minden korosztály számára maradandó élményt adott a látványos produkció, és reméljük, hogy nem utoljára jártunk itt. Köszönjük a lehetőséget!

Kádárné Erdei Judit