Kitti megálmodta és megnyerte „Élmények a Debreceni Állatkertben és Vidámparkban”

A járványhelyzet és az akkori zárva tartás ellenére 2021 áprilisában az ország egyetlen vidámparkja szeretett volna segíteni a tanulóknak feleleveníteni az előző tanévekben vagy a szünidőben megélt vidámparki élményeiket, ezért rajzpályázatot hirdetett “Álmaim vidámparkja ” címmel. Az alkotások témája kötetlen volt: a gyerekek által kitalált fejlesztési ötletek, a fantázia szülte vagy már létező kedvenc játékelem ábrázolása.  Pálfi Kitti, osztályunk tanulója ez utóbbit vetette papírra egy gyönyörű színes, filctollal készített alkotás formájában.

A pályamunkák közül szakmai zsűri az övét találta a legszebbnek, így Kitti az egész osztály számára az ingyenes és korlátlan vidámparki kalandok mellett csoportos állatkerti látogatást és szakvezetést nyert.

Végre eljött a jó idő és élhettünk a lehetőséggel. Köszönjük szépen, Kitti! Egy életre szóló élményt kapott Tőled az egész osztály! Szintén nagyon szépen köszönjük felkészítő tanárának, Kovács Szilviának!

Kovács Judit