Néptáncosaink Hajdúböszörményben

Iskolánk néptáncosai 2017. május 14-én (vasárnap) részt vettek a Hajdúböszörményben megtartott VII. Hajdúböszörményi Gyermek- és Ifjúsági Néptánc Fesztiválon, melyet a Bocskai Néptáncegyüttes Baráti Köre Egyesület rendezett.
A gyerekek egy igen fárasztó, de élményekkel teli napot tölthettek Böszörményben. Évek óta részt veszünk eme találkozón, a forgatókönyv tehát ismert volt a tanulóknak: utazás, színpadbejárás, próba a zenekarral, készülődés a szereplésre, verseny, pihenés (evés-ivás), díjkiosztó és persze az elmaradhatatlan fotózkodás!
Egy-egy ilyen alkalommal lehetőség nyílik számukra megmérettetni magukat zsűri előtt, ismerkedni a legkülönbözőbb helyekről (kistelepülésről és nagyvárosból) érkező tanulókkal. A rendezvény résztvevői amellett, hogy továbbörökítik hazánk legszebb, legértékesebb elemeit és hűen megőrzik hagyományainkat, megtanulják tiszteletben tartani egymás munkáját.
A minősítésen a Csillagocskák (2, 3 és 4. osztályos tanulók) és a Csillagfürt csoport (5., 6. és 7. osztályos tanulók) is ezüst minősítést szerzett. Felkészítő pedagógus: Török Gergely
Köszönjük a gyerekeknek és Gergő bácsinak a sok munkát és a szép eredményt!
A verseny nem valósulhatott volna meg a szülők és a Gyermekekért Alapítvány anyagi támogatása nélkül. Mindenkinek köszönjük a segítséget!

Tengyelné Gábor Viola