A kis hercegnél jártunk, avagy a jelszó: B-612

A Lázár Ervin Program keretén belül a 3. évfolyamos gyerekek számára „megnyílt a galaxis” február 21-én a Víg Színházban. A Csokonai Színház és a Miskolci Csodamalom Bábszínház koprodukciójának köszönhetően újabb élménnyel lett gazdagabb iskolánk két osztálya, a 3. a és 3.b, akik teljesen térítésmentesen vehettek részt A kis herceg című előadáson.

Antoine de Saint-Exupéry ismert könyve egy szellemi utazás, melyet Debrecenben Wranyecz Artúr alkalmazott színpadra. „Egy párbeszéd a szavak, a mozdulatok, a rajz, a muzsika és a képzelet nyelvén.” Egy történet, mely minden korosztályhoz közel áll, hiszen üzenete mindannyiunk számára könnyen érthető és megfejthető. Miért vagyunk mégis képesek oly hamar feledni azt az ártatlan és tiszta szemléletmódot, amit a kis herceg közvetít?! Újra és újra át kell élnünk azokat a valószínűtlen cselekményeket, melyek túllépnek a mesék birodalmán, hogy gyermekek maradhassunk! Mert ezek a történetek a MI történeteink. Itt vannak mellettünk, velünk, bennünk!

A darabban a Pilótát Bakota Árpád színművész; a Rózsát, a Királyt, az Iszákost, a Lámpagyújtogatót, a Kígyót Mészáros Ibolya művésznő játszotta, míg a Róka, a Hiú, az Üzletember és a Földrajztudós szerepeit Papp István elevenítette meg. A csillagtúra kiskertészeknek szólt, akik bizony nagyon jól érezték magukat ezen a modern feldolgozású előadáson! A Lázár Ervin Programnak köszönhetően egy gyönyörű utazáson vettek részt a 3. évfolyamosaink és osztályfőnökeik, akik alig várják az újabb kalandokat!

Sápi Ildikó