Adventi fenyőfa díszítés

Mint minden évben – így Advent idején -, felállítottuk az iskola fenyőfáját. Köszönet érte Nagy Lajos adományozónak, aki egy csodálatos ezüstfenyővel lepte meg tanulóinkat! Míg az alsó tagozatosok ügyes kezei szebbnél szebb díszeket készítettek, addig a felsős DÖK – képviselők december 4-én szépen feldíszítették iskolánk karácsonyfáját. Sürögtek-forogtak, s egymást segítve, egyre több dísz került fel a fára, míg végül a színes fényfüzér is helyre került. Közösen díszítettünk, majd közösen csodáltuk meg fenyőfánkat, melyre minden alkalommal elmondjuk: „Ilyen szép fánk még sosem volt”

Iskolánk minden tanulójának, tanárának, dolgozójának a nevében kívánunk áldott Adventi időszakot!

Pálinkás Antalné