Adventi készülődés

 Egy csodálatos délután, november 29-én, 14.00 órakor kezdetét vette a tanév harmadik napközis projektnapja, Adventi készülődés címmel.

A gyerekek az év egyik legcsodálatosabb ünnepére készülődve változatos programokon vettek részt.

Többek között volt karácsonyi kézműves, ahol angyalka díszeket, angyalkás tolltartót és karácsonyi borítékot készíthettek. Eközben karácsonyi dalcsokor hallgatása is helyet kapott, amit a gyerekek nagyon élveztek, közös karácsonyi dalocskát is énekeltünk.

Ezt követően egy Adventi mesét nézhettek meg a gyerekek. Minden csoport külön elkészítette a saját adventi koszorúját, amelyen hétről hétre felgyullad a szeretet ünnepére készülve egy – egy gyertyaláng.

A program zárásaként mind a 6 napközis csoport közös tánctanuláson vett részt, adventi jelleggel piros pólóban és mikulássapkában.

Remek hangulat volt jellemző az egész délutánra, és élményekkel, érzésekkel telve készülhetünk továbbra is az év egyik legmeghittebb ünnepére, a karácsonyra.

Pákozdi Evelin