“Egészséges Sport- Sport Egészségesen” program

2018. 05.25 – én került megrendezésre az „Egészséges Sport – Sport Egészségesen” programunk, melyen alsó tagozatos diákjaink vettek részt. Napközis tanulóink, a Kis Iskola udvarán gyülekeztek, ahol nagy érdeklődéssel és kíváncsian várták, hogy mi is lesz a feladatuk.
A rövid ismertetés alatt izgatottan fürkészték a falra kihelyezett „állomás” feliratokat. Ujjongva fogadták, az osztályonként kiosztott állomáskártyákat, amellyel az Iskola egész területét birtokba vehették.
Különböző helyszíneken – különböző mozgásos feladatok vártak rájuk. Nagy sikert aratott az, „Egészségasztal”, a „Japán foci” és az „Akadálypálya” is. Fáradságuk töretlen volt, így, nem adták fel a küzdelmet a „Talicskázás”, az „Add tovább a labdát” és a „Célba dobás” nevű állomásokon sem.
Programunkat „Sziesztával”, hűsítő limonádéval, valamint a szabadban kiosztott uzsonna elfogyasztásával zártuk. A füves területen minden kis diáknak jól esett, a magukkal hozott plédeken a pihenés, így fáradtan, ugyanakkor elégedetten hagyták el a Kis Iskola területét a gyerekek.
Célunk megvalósult: egészségünk megőrzéséért, sportoltunk, mozogtunk. Mindezt jó kedvvel, vidáman, örömmel, felszabadultan, és egészségesen tették. A nagy sikerre való tekintettel, bízom benne, hogy jövőre is megvalósulhat az „Egészséges Sport – Sport Egészségesen” elnevezésű programunk.

Tutorné Nagy Márta napközis nevelő

 

Felzárkóztatás és hátránykompenzálás művészeti neveléssel

Iskolánkból két fő pedagógus, Fekete Zsuzsa és Ivánka Tót Éva  a Magyar képzőművészeti Egyetem és az Igazgyöngy Alaptvány szervezésével 3 napos továbbképzésen vett részt Berettyóújfaluban. Felzárkóztatás és hátránykompenzálás művészeti neveléssel bővebben…

Táblajátékok az „Agymenők”-ön

Május 23-án ismét összejöttek az Agymenős kisdiákok. Ezen a foglalkozáson a már ismert logikai és stratégiai társasjátékok mellett egy új kirakós, taktikai játékkal, a KATAMINO-val mérkőztek meg egymással a gyerekek.

  Gurítottunk, lépegettünk, stratégiát találtunk ki, megfigyeltük a többieket, különböző helyzeteket próbáltunk ki, és közben nagyon jól szórakoztunk.

 Szeretnénk a jövő tanévben is táblás játékokkal játszani, hiszen ahogy Platón mondta: „Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.”

  Nagy Lajosné

Mikepércsi Manók a „Mesevarázs” versenyen

2018.május 23-án a 3.a osztály 3 fős csapata (Kecskés Boldizsár, Lovász Kriszta, Rácz Zita) rész vett Derecskén a Bocskai István Általános Iskola és AMI által megrendezett „Mesevarázs” versenyen.
Fodor Sándor: Csipike című meseregényének 3 részét dolgoztuk fel. Előzetes feladatként egy ismert dallamra dalszöveget kellett írni, s azt előadni. A verseny során érdekesebbnél-érdekesebb feladatokat oldott meg a 11 csapat interaktív tábla segítségével. Több, mint két órán keresztül küzdöttek a gyerekek, s végül az 5. helyet sikerült megszerezni. Dicséret a teljesítményükért! Fáradtan, de kellemes élményekkel gazdagodva tértünk haza.

Somogyi Tiborné
        of.

Bűvészkedés a Fórumban

Május 16-án ronda esős idő köszöntött ránk. De ez nem érdekelte a két második osztály kisdiákjait! Egy kiránduláson jártak a Fórumban, ahol egy varázslótanonc segítségével megismerkedtek a leghíresebb és legtitkosabb bűvésztrükkökkel. Volt ott lebegő asztal, varázstorony, szeget arannyá változtató víz, önműködő sakkozógép. A legizgalmasabb a lefejező gyümölcstál volt! Mindent kipróbálhattunk, sőt még kártyatrükköket is tanultunk, csokit is elvarázsoltunk.Búcsúzóul kaptunk egy oklevelet is bűbájosságunkért. Remek nap volt!

 Ivánka T. Éva

Kányádi Sándor versmondó verseny Nagygalambfalván

2018.május 11-én Nagygalambfalván versmondó versenyre került sor Kányádi Sándor 89. születésnapja alkalmából. A XVI. “Fától fáig, verstől versig” versenyen 38 iskola 65 diákja vett részt, Hargita, Kovászna és Brassó megyéből, illetve a magyarországi testvérfalvakból Szankról és Mikepércsről. Iskolánkat 4 diák képviselte.

Az első korcsoportban (1-2.osztály) I.díjat kapott Vass Réka, 2.b osztályos tanuló (felkészítő pedagógus: Pálfi Judit).
A negyedik korcsoportban (7-8.osztály) I.díjat kapott Kovács Dorottya, 7.a osztályos tanuló (felkészítő pedagógus: Szarvasné Joó Anikó).

Köszönet a nagygalambfalvi iskola nevelőtestületének, Bálint Hajnal Igazgatónőnek, a szíves vendéglátásért.
Köszönet Mikepércs Önkormányzatának, Tímár Zoltán Polgármester Úrnak, hogy részt vehettünk e neves versenyen.

Fejérné Juhász Mónika
intézményvezető

MEDVEMATEK szabadtéri matematikaverseny

A MATEMATIKA ÖSSZEKÖT EGYESÜLET immár 20. éve rendezi meg tavasszal a Medvematek szabadtéri matematikaversenyt. Céljuk a matematikai feladatmegoldás és a mozgás összekapcsolása egy jó hangulatú, profi módon megszervezett program keretében. MEDVEMATEK szabadtéri matematikaverseny bővebben…

Papírgyűjtés

 

2018.05.04-én iskolánkban papírgyűjtést szerveztünk. Alsósok, felsősök egyaránt lelkesen vettek részt a programban. Az alsósok szülei hozták a papírt, a felsősök többsége szülői segítség nélkül is gyűjtött a faluban. Az összegyűjtött mennyiség kicsivel kevesebb, mint az őszi eredményünk, de ez általában így szokott lenni.

Alsó tagozat eredményei:

  I. hely    2.b osztály
 II. hely    2.a osztály
III. hely   4.b osztály

Felső tagozat eredményei:

  I. hely    8.b osztály
 II. hely    5.a osztály
III. hely   5.b osztály

Szima Gáborné

 

Komplex tanulmányi verseny

Az iskolai hagyományoknak megfelelően idén is megrendeztük iskolánkban a komplex tanulmányi versenyt, amelyen 4 csapat mérte össze tudását. A  felsős tanulóknak a különböző tantárgyakból összeállított feladatokat kellett megoldaniuk. Kiválóan vették az akadályokat és teljesítményük alapján az alábbi helyezések születtek:

I. helyezést értek el a KÉK csapat tagjai:
Szemán Szabolcs 5.a, Sarkadi Melissza 5.b, Szilágyi Cintia 6.a, Gali Máté 6.b, Kovács Dorottya 7.a, Lázár Dorka 8.a, Kovács Ferenc 8.b

II. helyezést értek el a PIROS csapat tagjai:
Juhász Anna 5.a, Kelemen Gréta 5.b, Szabó Lili 6.a, Tóth Fanni 6.b, Nyulászi Ernő 7.a, Sitku Regina 8.a, Nagy Piroska 8.b

III. helyezést értek el a FEKETE csapat tagjai:
Dorogi Milán 5.a, Kacsó Zsolt 5.b, Molnár Patrícia 6.a, Tószegi Tamás 6.b, Jenei Dóra 7.a, Rácz Tamás 8.a, Serbán Andrea 8.b

Szabó Julianna