Pályaorientációs nap 2019.

2019. október 9-én Pályaorientációs nap keretében ismerkedtek tanulóink a továbbtanulási lehetőségekkel. Természetesen minden évfolyam az életkori sajátosságaikhoz alkalmazkodva gyűjtöttek élményeket, tapasztalatokat különböző szakmákkal, foglalkozásokkal kapcsolatosan. A pedagógusok beszámolói alapján rendkívül hasznos, jó hangulatú délelőttöt töltöttek együtt a gyerekek:

1.a

A pályaorientációs nap keretében helyi munkahelyeket kerestünk fel településünkön. Első állomásunk a Coop áruház volt, ahol megtudtuk, hogy mi az ott dolgozók feladata és milyen bőséges az árukészlet. Elsajátítottuk hogyan kell a boltban viselkedni és mi a vásárlás menete. A második helyszínünk a piac volt. Itt Simon Levente nagymamája bemutatta az általa termelt és árult zöldségeket és gyümölcsöket. Kóstolót rögtönzött zellerszárból, megajándékozott bennünket szőlővel. Utolsó állomásunk- községünk konyhája-, a gasztronómia titkaiba engedett betekintést. Láttuk a raktárt, a főzés előkészítő munkálatait, a különböző munkafolyamatok helyszíneit és eszközeit. Itt is megajádékozták az osztályt ivólével és nápolyiszelettel. Zárásként kihasználtuk a jó időt a játszótéren! Utunk során kellemesen elfáradtunk. Ismeretekkel és élményekkel gazdagodtunk a Coop boltban, a piacon és konyhán.

Almásiné Szentjóbi Ildikó

2.a

A szerdai délelőtt a helyi boltokat, üzleteket kerestük fel – előzetes bejelentkezés alapján.

A Pékház KFT –ben, a Full Diszkontban, a zöldség- gyümölcs üzletben , a postán és a Za-za süteményes boltban nagyon kedvesen fogadtak bennünket .Minden kérdésünkre választ kaptunk és kóstolóval is megkínáltak bennünket. A könyvtárban a könyvtáros foglalkozását és munkáját ismerhettük meg Emese és Anikó néni segítségével. A könyvtár- mozi keretében három Mekk Elek bábfilmet tekintettünk meg és jutott időnk könyvtári kölcsönzésre is. Egy kis játszótéri pihenés után a Mike Húsbolt kedves tulajdonosai ismertettek meg bennünket a húsos finomságokkal  , majd a D- Bisztróban beszélgettünk még az ételkészítés rejtelmeiről.

Ez a nap tartalmasan, jó kedvvel és élményekben gazdagon telt. Örülünk, hogy ilyen sok érdekes dolgot tapasztalhattunk meg településünkön. 

                                                                                     Kádárné Erdei Judit

2.b

Osztályunk, a pályaorientációs napon Jenei Zsófia és Jenei Csenge tanítványaink szüleinek családi gazdaságába kapott meghívást. Ezen a gyönyörű, napsütéses délelőttön rengeteg élményben és látnivalóban volt részünk: láttunk lovakat, tehenet, racka juhokat, simogattunk kis bocikat, nyulakat, terelő és házőrző kutyát, macskát; kóstoltunk finom házi tejet és különböző ízesítésű sajtokat. Házigazdánk közben elmesélte nekünk, hogy bár vannak nehézségei ennek az életmódnak, de elhivatottak és lelkesek, hisznek az önellátó gazdálkodás szellemiségében. Köszönjük neki, hogy itt lehettünk! Ki tudja? Talán lesz valaki, aki majd kedvet kap ehhez az életformához, gazdálkodáshoz. Örömmel nyugtáztam, hogy a látogatás végén több gyerek is így búcsúzott: „Ez volt életem legjobb napja!”

Nagy Lajosné

3.a, 3.b

A 3. évfolyam idén a Debreceni Állatkertet választotta a pályaorientációs nap helyszínéül, azonban ezúttal nem a szokásos séta és állatnézés volt a fő program! A park egyik dolgozója, Pittlik Fanni zoopedagógus kalauzolásában megtudtuk, hogy milyen megfeszített munkák folynak annak érdekében, hogy az állatok jól érezzék magukat a Nagyerdő szívében és felejthetetlen élmény legyen az ide érkezőknek is a látogatás.

Az állatkert 17 hektáron mutatja be öt földrész 170 fajának mintegy 900 példányát. Ahhoz, hogy ezek az –olykor a kihalás szélén álló, veszélyeztetett – állatok természetközeli, nyugodt, rendezett környezetben élhessenek, rengeteg tennivalója van a kert munkatársainak. Pittlik Fanni elmondta, milyen munkalehetőségeket kínál a Debreceni Állat – és Növénykert azoknak, akik megfelelő fizikummal bírnak, elszántak, kitartóak, és odaadóan szeretik az állatokat. A megfelelő élettér kialakítása, fenntartása, megújítása mellett az állatkerti dolgozókra egyéb, „személyre szabott” feladatok is várnak. A gondozók nemcsak rendben tartják és etetik az állatokat! Gyakran kézből nevelik az egyes példányokat, akiket természetes környezetükben biztosan kivetett volna a közösségük. Van, hogy éjjel is kétóránként szükség van egy kölyök táplálására, de ez sem okoz gondot a park dolgozóinak, akik akár felváltva vállalják a pótszülő szerepét is a mindennapi tevékenységek mellett.

További kulisszatitkokra is fény derült állatkerti látogatásunk során! Megtapasztalhattuk például azt is, miért fontos az egyedi mintázat a pingvinek kolóniájában. Ha ugyanis többször áll sorba repetáért egyikőjük, bizony megeshet, hogy túl sok sót visz be a szervezetébe a heringbe csomagolt sótablettából, amit kézből kínál a gondozója. A zoopedagógus előadásából megtudtuk, hogy az ápolók nem ritkán bensőséges viszonyt képesek kialakítani a vadállatokkal, ami kölcsönös tiszteletet feltételez ember és állat között. Érdekes volt látni például azt is, ahogyan az öreg víziló hatalmas száját kitátva várta a kellemes masszírozást gondozójától.

A kulisszák mögé betekintve az állatkertben folyó munkák mindegyikét nagyon érdekesnek, sokrétűnek és különlegesnek tartották a gyerekek.

Fekete Zsuzsa, Sápi Ildikó

4.a, 4.b

A két negyedik osztály az idén is együtt vágott neki megismerni két érdekesnek ígérkező munkahelyet.
Remek hangulatban és gyönyörű időben érkeztünk Tószegi Ádám és Tószegi Nóra szüleinek munkahelyére a Debreceni Közlekedési Vállalat központi telephelyére. Az ikrek apukája kalauzolt bennünket  végig a vállalat különböző helyszínein. Betekintést kaptunk a szerelőműhelybe, ahol a villamosokat szervizelik, megnéztük hol takarítják, mossák a forgalomban lévő szerelvényeket egy-egy nap után. Felmehettünk egy éppen szolgálaton kívüli villamosra, amin lehetőségünk volt még a vezetőfülkébe is bekukkantani. A sok érdekes információ után extra meglepetésként még villamosozhattunk is az üzem területén. Ezt követően a DKV Múzeumában merültünk el a régmúlt közlekedési emléktárgyainak megtekintésében. Napunk második felében a Makó Éva és Makó Balázs édesapjának jóvoltából  a hulladékfeldolgozás izgalmas világába csöppentünk. Belépéskor az egész osztály ráállhatott a hídmérlegre és megtudtuk mennyi az osztály összsúlya. Közelről láthattuk hogyan hasznosítják újra a hulladékot és válik ismét az életünk részévé.
Megtudtuk mi lesz a használt kávékapszulák az üres üdítős dobozok és a műanyag flakonok sorsa. Kiderült a feldolgozott kávékapszulákból készül a szemüvegkeret, a műanyag palackokból a polárpulcsi. 

Kvízkérdések formájában tesztelhettük mit tudunk a szelektív hulladékgyűjtésről, a környezetvédelemről.

Szuper nap volt, teli élménnyel, tudnivalóval! Köszönjük a szülőknek az élményt, a profi és lelkes túravezetést!

Ivánka Tóth Éva, Pásztorné Pálfi Judit

5.a

Osztályunk az Agóra Tudományos Élményközpontba látogatott el azzal a céllal, hogy felkeltsük a gyerekek érdeklődését a természettudományos szakmák iránt. A tartalmas délelőtt egy kellemes sétával indult az arborétumban, ahol nemcsak szebbnél szebb színekben pompázó őszi  fákat és bokrokat láthattunk, hanem a trópusi házban különleges kaktuszokat is megcsodálhattunk. Az élményközpont ezután nyílt meg számunkra és rögtön a 8 méter átmérőjű hatalmas kupola alatt találtuk magunkat, ahol éjszakai égboltot varázsoltak nekünk és megtekintettünk egy izgalmas csillagászati bemutatót.

Az előadás után az interaktív játszóteret vehettük birtokba, ahol tesztelhettük, mennyire vagyunk gyorsak és erősek; megtapasztalhattuk, mekkora munkával jár az elektromosság előállítása; célba lőhettünk a speciális Lenz-ágyúval és a legbátrabbak két méter magasban biciklizhettek.

Végezetül pedig „ A zenélő Villámok” elnevezésű show-t tekinthettük meg, ahol fény derült arra is, hogy hogyan keletkeznek a villámok, miért van hangjuk és fényük, milyen hatással vannak környezetünkre és kell-e tőlük félnünk.

Izgalmas kalandokban, életre szóló élményben volt részünk ezen a délelőttön, hiszen  a játék és a szórakozás együtt volt jelen a tanulással az Agórában. Nagyon jól éreztük magunkat , számtalan természettudományos ismerettel gazdagodtunk és reméljük a gyerekeket sikerült kicsit közelebb hoznunk ezzel az élménnyel a természettudományokhoz és egy kicsit a természettudományos szakmák felé orientálnunk őket.

Kovács Judit

6.a, 6.b

Nagy élményben volt része a hatodik évfolyamos diákoknak a pályaorientációs napon. A hajdúszoboszlói rendőrkapitányságot látogathattuk meg, ahol a kapitányság dolgozói fogadtak minket. Először egy szabálysértési ügyekkel foglalkozó őrnagy úr tartott tartalmas előadást, miközben a gyerekek többször feltehették kérdéseiket a rendőri munkával kapcsolatban. Bevetéskor használt felszereléseket próbálhattak fel, pajzsot, gumibotot vehettek kézbe. Ezután végigjártuk az épületet, benézve a kihallgató irodába a tükrös fallal, majd az előállító helyiségekbe mehettünk be, ide egy pár percre be is zárták egymást a gyerekek, átérezve a szituáció komolyságát. Beülhettek a Mercedes rendőrautóba, majd alaposan szemügyre vehették a rendőrök utcai egyenruháját, jelvényüket, fegyverüket, stb. Ezután ujjlenyomatot vett a diákokról egy rendőr százados úr, illetve betekinthettünk abba a szobába, ahol a gyanúsítottakról fotók készülnek. Búcsúzáskor mindannyian ajándékot kaptunk, s élményekkel telve indultunk haza.

  Marinó Sándor, Kovácsné Bíró Annamária

7.a, 7.b

A „Szelet a vitorlába” elnevezésű Szakmai kiállításra látogattunk a debreceni Főnix Csarnokba, ahol a megye középiskolái és neves cégek mutatkoztak be azzal a céllal, hogy segítsék az általános iskolás tanulók pályaválasztását. Ez, a már több éves hagyománnyal rendelkező program, számtalan érdekes játékkal, kézműves tevékenységgel várta a gyerekeket. A külső helyszínen traktor, kosaras emelő, kőműves célbadobó versenyt szerveztek. Élményekkel gazdagon tértünk haza. Sokuk számára nagy segítséget nyújtanak majd a pályaválasztásban az itt szerzett tapasztalatok. 

Pálinkás Antalné, Szarvasné Joó Anikó

8.a

A pályaválasztás előtt álló 8. osztályos tanulók a „Szelet a vitorlába „című Pályaválasztási és Szakképzési Kiállításon vettek részt a Debreceni Főnix Csarnokban. Oktatási intézmények, munkáltatók, cégek és pályaválasztásban közreműködő szervezet mutatkoztak be. Az elmúlt évek törekvéseinek köszönhetően sikerült a világ legnagyobb technológiai, járműpari vállalatai közül jó néhányat elhozni Debrecenbe, amik helyben kínálnak munkaehetőséget a fiatalok számára.  Egy gyárat modellező mechatronikai szerelőállványt is bemutattak a diákok és egy 3D-s nyomtatót is meg lehetett nézni működés közben. A programra az iskolák interaktív programokkal készültek. Tanulóink érdeklődve tekintették meg az iskolák által nyújtott lehetőségeket, amely segíti őket a pályaválasztásban. Bízunk benne, hogy élve a lehetőséggel, tanulóinknak sikerül a számukra legmegfelelőbb döntést meghozniuk.

Kajatinné Csikai Krisztina