Szüreti mulatság

 „Érett szőlő, must illat, a mulatság indulhat” -kezdetű csujogatóval, egy csodás napsütéses kora őszi délután, szeptember 27-én 14:00 órakor kezdetét vette a tanév első napközis projektnapja, szüreti mulatság címmel.   A gyerekek 6 állomáson vehettek rész változatos programokon.  Volt szüreti kézműves, ahol gyönyörű szőlőfürtök készültek, rejtvénykosár címmel játékos feladatokon keresztül ismerkedtek az őszi gyümölcsökkel, melyet gyümölcsfelismerés is színesített. Az állomások egyikén vidám szüreti hangulatú tánctanulás zajlott az „Érik a szőlő”- kezdetű népdalra. Filmvetítés is szórakoztatta a gyerkőcöket, ahol a kisebbek egy kedves mesefilmet láthattak, míg a nagyobbak egy kisfilmet -Szüret régen és ma- címmel. Az udvaron tanulóink „kamratöltés, puttonyozás” címmel egy fergeteges hangulatú sportvetélkedőn is részt vehettek. Rácz Bendegúz szüleinek a jóvoltából, -amit ezúton is hálásan köszönünk-, pedig gyermekeink kipróbálhatták a szőlő darálást, préselést és megkóstolhatták az elkészült édes nedűt, a mustot, amit nagyon szívesen fogyasztottak. Rendezvényünk zárásaként minden csoport kapott, a kedves szülők által behozott gyümölcsökből egy nagy tálcányit, megmosva, feldarabolva, amit pillanatok alatt jóízűen el is fogyasztottak, a lilahagymás zsíroskenyérrel együtt. Csodaszép idő, remek hangulat volt jellemző a délutánra, aminek folytatásaként, október végén, újabb színes programokkal készül a napközis munkaközösség.

Gálné Almási Beáta