Újra „Ökoskodó”

Iskolánk ebben a tanévben is indult a hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium által szervezett “Ökoskodó komplex vetélkedő a fenntartható fejlődésért” elnevezésű levelezős versenyén. Kapdos Flóra, Kelemen Panna, Szabó Nikolett Lili és Tóth Fanni, azaz, az  Ökolányok  képviselték iskolánkat. Az első négy forduló  feladatainak anyaga felöleli a természettudományos ismeretanyag számos területét (biológia, matematika, kémia, egészségtan, ökológia stb.), illetve más tudományterületekkel (irodalom, történelem, művészet stb.) való kapcsolatát. Négy hónapon át lelkesen, szabadidejüket nem kímélve keresték a válaszokat a feladatokhoz a tudomány minden területéről, legyen szó egy gépkocsi motorjának részeiről, egy bonyolult matematikai példáról, a környezetvédelemről vagy akár hazánk első nemzeti parkjáról. A lányok 51 csapatból 268 ponttal az első helyen jutottak a döntőbe, ahol személyesen kellett számot adni tudásukról. A döntő 2019. április 25-én került megrendezésre Hajdúböszörményben. A lányok a tavaszi szünetben sem tétlenkedtek, műalkotást készítettek a földi ökoszisztémát veszélyeztető környezeti hatásokról, zöldségnövényeket tanulmányoztak, Magyarország vadjaival, nemzeti parkjaival ismerkedtek. Az iskolában és a szabadidőben megszerzett tudásnak meglett az eredménye, a lányok egyetlen ponttal lemaradva a második helyet szerezték meg. Gratulálok Ökolányok!

Kelemenné Hortobágyi Ilona
felkészítő pedagógus