ß összes bejegyzése

Időutazás és száguldás

Bár a naptár szerint még tavasz van, a ragyogó, koranyári napsütés és a hamisítatlan jókedv végigkísérte, a 4. évfolyamos tanulóinkat, május 26-án, azon a rendkívüli kiránduláson, ahol a múlt értékei és a jelen izgalmai, kéz a kézben jártak.
„Csigatésztából jeles!” Első állomásunk, a Bihari Múzeumba, Berettyóújfaluba vezetett,
„Lakodalmas szokások” nyomában, ahol egy lenyűgöző múzeumpedagógiai foglalkozás
keretében, igazi időutazáson vettünk részt. Elrepültünk a 100 évvel ezelőtti világba, hogy
közelebbről is megismerjük a régi, hagyományos lakodalmas szokásokat. A gyerekek nagy
érdeklődéssel hallgatták az érdekes történeteket a régi vőfélyekről, a menyasszonyi
kelengyékről és az akkori vigasságokról.
A program legnagyobb sikere mégis, az a rendkívül izgalmas, interaktív feladat volt, ahol a
diákok maguk is kipróbálhatták a hagyományos lakodalmi húsleves elmaradhatatlan
kellékének, a csigatésztának az elkészítését. A gyerekek pillanatok alatt igazi csigakészítő
művészekké váltak. Olyan lelkesedéssel és ügyességgel bántak a bordázott formákkal, hogy a régi mesterek is megirigyelték volna őket.
Kulturális élmények után, következett az endorfinbomba, a Bobpályán.
Miután a kultúrából és a hagyományőrzésből alaposan feltöltődtünk, utunkat a berettyóújfalui Bobkart pálya felé vettük. Itt a szellemi élményeket egy pillanat alatt, tiszta
boldogsághormonra cseréltük. A száguldás, a kanyarok és a sebesség igazi adrenalinbomba volt a gyerekeknek. A gyönyörű, napsütéses időben a levegő megtelt nevetéssel és vidám kiáltásokkal. Ez a délelőtt nemcsak a tanulásról szólt, hanem a mozgás tiszta öröméről és azokról az értékes, együtt töltött percekről, amelyek egy igazán összetartó közösséggé kovácsolták a diákjainkat.
Felejthetetlen élmény marad ez a nap mindannyiunk számára, a készített csigatészták és a
bobpályán átélt közös száguldás emléke, még sokáig mosolyt csal majd az arcunkra.

Holczerné Bodnár Adél

Táskamentes nap

Iskolánkban már hagyomány, hogy egy előre kijelölt napon mindenki otthon hagyja az
iskolatáskáját. Na, nem azért, mert nincs tanítás, hanem azért, mert ezen a napon nem a
megszokott hátizsákban, vagy a hagyományos iskolatáskában, hanem bármi másban lehet
hozni a felszerelést. Ezt a napot kicsik és nagyok is nagyon várják. Mindenkinek ki kell
találnia valamilyen kreatív megoldást a füzetei és könyvei iskolába való szállítására.
Már reggel izgatottan érkeztek a tanulók. Volt, aki bőröndben hozta a felszerelését, mások
bevásárlókocsit, kosarat, vagy akár játék babakocsit használtak. Néhány diák igazán vicces
ötlettel állt elő: láttam talicskát, hűtőtáskát és még szerszámosládát is. Az egész iskola
nevetéstől és jókedvtől volt hangos. A tanárok is élvezték ezt a különleges napot: nem
győzték dicsérni a gyerekeket a sok jó ötlet miatt.
A program egy kis vidámságot hozott a hétköznapokba, és megmutatta azt is, hogy az iskola nemcsak a tanulásról, hanem a közös élményekről is szól.

Ónadiné Bodó Rita

Lázár Ervin Program

Ebben a tanévben a 8. évfolyam a Lázár Ervin Program keretében Budapesten a Fővárosi
Nagycirkusz Mirázs c. műsorát tekintette meg.  2026 május 20- án kellemes vonatút után jót gyalogoltunk a cirkuszig. Várakozással teli rövid idő elteltével megkezdődött a varázslat. 
Zsonglőrök, lovasakrobaták, egyensúlyozó művészek programjai zajlottak a manézsban. Voltak kutyák is, akik aranyosan adták elő a produkciójukat. A szünet után a kifeszített biztonsági háló sugallta, hogy még komolyabb légtornászbemutató következik. Pörögtek, forogtak, szaltóztak a kupolában, és forgószínpadszerűen a szaltózó művészt a társa, repülés közben kapta el. Lélegzetelállító, helyenként félelmetes pillanatok voltak ezek. 
Végül a művészek pazar zárójelenettel búcsúztak a lelkesen tapsoló közönségtől. Maradandó élményt nyújtott ez a program.
Újra sétáltunk, majd élelemmel feltöltekezve szálltunk fel a Debrecenbe tartó vonatra. 

   Pálinkás Antalné   Kovács Judit