Hírek kategória bejegyzései

Legfrissebb hírek az iskola életéből!

A Napsugár bölcsődében jártunk

Hagyományainkhoz híven, az idei év végén is ellátogattak iskolánk tanulói, községünk legapróbbjaihoz, a bölcsőde lakóihoz. A 4.a osztályos gyerekek, Gulyás Erzsébet pedagógus vezetésével karácsonyi műsorral kedveskedtek az apróságoknak, akik megszeppenve, érdeklődve hallgatták az ünnepváró zenés- verses összeállítást. A hangulatos beszélgetéssel, vendégvárással záródó Adventi kedveskedéssel kívántak tanulóink Áldott és Békés ünnepeket a bölcsőde kis lakóinak és dolgozóinak.

Feketéné Györfi Erika
intézményvezető-helyettes

 

Iskolánkban járt a Mikulás!

Mint minden évben, idén is ellátogatott iskolánkba a Mikulás. Annak ellenére, hogy rengeteg helyre kellett mennie, a mi iskolánkba már reggel megérkezett. Minden osztályban látogatást tett, és minden diáknak az ajándék mellé egy-két megfontolandó tanácsot is átadott. A gyerekek nagy szeretettel fogadták, versekkel, dalokkal köszöntötték, és mindannyian megfogadták, hogy jövőre ugyanolyan jó gyerekek lesznek, mint eddig voltak.

Fejérné Juhász Mónika

Pályaválasztási szülői értekezlet

Nyolcadikos tanulóink egyre közelebb kerültek ahhoz az időponthoz, amikor dönteniük kell, melyik iskolában folytatják tanulmányaikat az általános iskola befejezése után. Nem könnyű döntés a pályaválasztás, mely nekik is, s a szülőknek is  kihívást jelent. Igyekszünk segítséget nyújtani  hogy minél több információ kerüljön birtokukba. Fontos  hangsúlyozni, hogy a tanulók olyan iskolát, szakmát válasszanak, amelyek érdeklődésüknek, képességeinek megfelelnek. Megbeszéltük tehát a  felvételi eljárással kapcsolatos határidőket, kitöltöttük az írásbeli vizsgára való jelentkezési lapokat, s tájékoztattuk a megjelenteket a következőkről: Pályaválasztási szülői értekezlet bővebben…

Lotz János helyesírási verseny

Iskolánkban immár évtizedes hagyományként veszünk részt az Országos Lotz János szövegértési és helyesírási versenyen.A megmérettetésen a 7-8. évfolyam 17 tanulója vett részt.A legjobbaknak esélyük van a megyei fordulóba jutni. Mindez később derül ki.

Szil András

Az iskolai forduló eredményei: Lotz János helyesírási verseny bővebben…

Szakma TÚRA

A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum az Európai Szakképzési Hét alkalmából kétnapos rendezvényt szervezett a Berettyóújfalui SZC Bessenyei György Szakgimnáziumába, melyen nyolc pályaválasztás előtt álló tanulónkkal képviseltettük magunkat.

Szakma TÚRA bővebben…

Még színesebben…

Nem unalmas nálunk az élet. Sok-sok program színezi a gyerekek mindennapjait. Ezentúl környezetünk is vidámabb lesz. Az őszi szünet után új iskolapadokat, székeket vehettek birtokba a felső tagozatos diákjaink. A tantermek berendezésének cseréjét a Berettyóújfalui Tankerületi Központ finanszírozta. Kapornai Judit Tankerületi Igazgató Asszony támogatásának köszönhetően közel 3 és fél millió forint értékben 75 db állítható magasságú kétszemélyes asztal, és 150 db állítható magasságú szék került 7 tanterembe. Így igényes, esztétikus környezetben tanulhatnak diákjaink.

                                                                                                         Fejérné Juhász Mónika                                                                                                               intézményvezető

Nyolcadikosaink újabb programja

Mi a pálya?” címmel műszaki pályaválasztó fesztivált (roadshow-t) rendeztek a Debreceni Egyetem Sporttudományi Központban, amely egy tízhelyszínes országos műszaki pályaválasztó fesztivál negyedik állomása volt 2017. október 25-én. Egy izgalmas élő show-t láthattunk Szujó Zoltán közreműködésével, melyben benne volt mind a hat műszaki ágazat, amivel a fesztiválon megismerkedhettünk!


Nyolcadikosaink újabb programja bővebben…